Index Vakbarát Hírportál

A pedagógusok szerint a lazítás miatt lehetetlen lesz megfékezni a járványt

2021. április 14., szerda 13:14

Jelen állás szerint április 19-én kinyitják az általános iskolákat, és több mint egy hónap digitális oktatás után visszaáll a hagyományos tantermi munkarend. A napokban azonban rengeteg tanár, szülő és szervezet fejezte ki ellenérzését a döntéssel kapcsolatban. Utánajártunk, mire alapozzák követeléseiket.

Bár a pedagógusok soron kívüli oltása már március végén megkezdődött, vannak, akik még most sem jutottak hozzá a vakcinához, miközben vészesen közeleg a hétfői nyitás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint azonban más okokból kifolyólag is veszélyes lehet a tantermi oktatás idő előtti megkezdése. 

 Attól tartunk, hogy a túl korai lazítás miatt lehetetlen lesz megfékezni a járványt

– jelentette ki az Indexnek Komjáthy Anna, a PDSZ országos választmányának megbízott elnöke. 

A beoltott pedagógusoknál egy-két hét leforgása alatt nem tud kialakulni a megfelelő védettség, nem beszélve arról, hogy sok tanár hiába regisztrált, a mai napig nem kapott sms-t. Emellett a szülők és a diákok jó része még semmilyen védettséget nem szerzett, miközben folyamatosan arról beszélnek a szakemberek, hogy a járvány a fiatal korosztályra nézve is egyre veszélyesebb. Még mindig jobb, ha online megy az oktatás, mint sehogy

– fogalmazott Komjáthy Anna, aki szerint érthetetlen, hogy a diákokat miért csak a szünetek idejére kötelezik maszkviselésre.

A PDSZ korábban közleményben hívta fel a figyelmet, hogy kellő nyomásgyakorlással megakadályozható az április 19-ei nyitás. Ehhez a szülőknek és a tanároknak levelet kell írniuk az intézményeknek és vezetőiknek, melyben többek közt a következő soroknak kell szerepelniük: 

„A gyermekekkel és munkatársainkkal való kontaktussal járó nevelő- és oktatómunkára vonatkozó utasítás végrehajtását megtagadjuk, egyúttal bejelentjük, hogy digitális munkarend keretén belül, illetve kontaktussal, valamint annak veszélyével nem járó munkavégzésre továbbra is rendelkezésre állunk.”

A Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért közösség múlt héten egy online felmérést is végzett az érintettek körében. A közösség képviselője, Burai Vera az Indexnek elárulta: alig két és fél nap alatt 85 181 válasz érkezett, az eredmények alapján pedig a szülők 73,3 százaléka nem tartja biztonságosnak az intézmények újranyitását. Hozzátette: együttérzésünket fejezzük ki az áldozatok családjainak, nem kérdés, hogy most az életek védelme a legfontosabb.

Rusvai Miklós kérdésünkre elmondta: érdemleges védettség csak három héttel az első oltás után tud kialakulni, ugyanakkor a virológus fontosnak tartotta megjegyezni, hogy pár hónappal ezelőtt az egészségügyi dolgozók is eljöttek a lélegeztetőgépek mellől, hogy beoltassák magukat, másnap pedig már mentek is vissza. – Eddig egyetlen foglalkozási csoport sem kapta meg azt a kedvezményt, hogy otthonukban ülve várják meg, míg kialakul a védettség – fogalmazott a szakember.

Mint ismert, a Pfizer–BioNTech-oltóanyag az első oltás után három héttel 70-75 százalékos védettséget ad. Ha letelt ez az idő, akkor vehető fel a második oltás, amellyel a védettségi szint 90-95 százalékra emelkedik. Az iskolanyitás kapcsán a közvélemény szintén kifogásolta a tényt, miszerint a pedagógusok csak öt héttel az első oltás után kaphatják meg a másodikat.

(Borítókép: A budapesti Hermann Ottó Általános Iskola egyik dolgozója koronavírus-tesztre vár Budapesten 2020. november 26-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Ön szerint nyissanak az iskolák vagy ne?

  • 4102
    Ne nyissanak
  • 1158
    Nyissanak

Rovatok