Index Vakbarát Hírportál

Épül az ország legnagyobb Zsolnay kandallója – galériával

2021. április 15., csütörtök 20:59

Augusztus 20-tól lesz látogatható a Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi tere, a Szent István-terem. A helyiség egyik fő látványossága az a Zsolnay kerámiakandalló lesz, amely a második világháborúban a teremmel együtt megsemmisült. A Várkapitányság szakemberei az elmúlt hetekben megkezdték a Zsolnay gyárban rekonstruált kandalló beépítését az újjászülető terembe.

Az 1900-as párizsi világkiállításon nemzetközi sikert aratott iparművészeti remekmű újjáépítése a Nemzeti Hauszmann Program keretében az eredeti tervek szerint zajlik.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra pécsi gyárában a szakemberek egykori mintadarabok, eredeti tervek és archív fotók alapján készítették el az eredeti alkotás hű mását. A 470 centiméter magas, 280 centiméter széles és közel másfél tonnás kandalló 120-féle elemből és összesen 611 darabból áll. A munka aprólékosságát mutatja, hogy a kandalló egyes részein nyolc-tíz festési, mázolási, majd égetési fázist végeztek az aranyozás előtt. Az önmagában is tekintélyt parancsoló, életnagyságúnál nagyobb méretű mellszobor kifejező erejét annak idején Strobl Alajos alkotta meg.

A pécsi próbaépítés után az elmúlt hetekben immár végső helyén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában újjászülető Szent István-teremben kezdték meg a szakemberek a kandalló összeállítását. Az egyes elemeket különleges ragasztóhabarccsal illesztik össze, a megfelelő súlyelosztás érdekében pedig egy tartós vázszerkezetet is alkottak a szakemberek, akik a kandalló felső részeinek beépítésekor egy speciális állványt használnak majd.

A központi kerámiaalkotás visszaépítése után a tölgy, mahagóni és amerikai diófából megalkotott, rendkívül összetett intarziás parketta beépítése következik – számolt be a részletekről a Híradó.hu.

Rovatok