Index Vakbarát Hírportál

Beolvasztotta a kormány az Egyenlő Bánásmód Hatóságot az ombudsmani hivatalba

2021. április 19., hétfő 10:52

A korábbi tiltakozások ellenére a kormány beolvasztotta az Egyenlő Bánásmód Hatóságot az ombudsmani hivatalba – tudta meg a Népszava.

A művelet után a munkatársak egy része távozott, a költségvetési támogatás tavalyhoz képest több mint 22 millió forinttal kevesebb lett, a főigazgatói poszt pedig egyelőre betöltetlen.

2020 decemberében fogadta el az Országgyűlés azt a javaslatot, amely szerint az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladatait 2021-től Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa veszi át. Ezzel a hatóság megszűnt, jogutódja az ombudsman lett. A lépés ellen ellenzéki pártok és civil szervezetek is tiltakoztak.

A Népszava egyébként úgy értesült, hogy a kérdésben olyannyira nem volt egyeztetés, hogy még az ombudsmani hivatal is csak a sajtóból értesült a tervekről.

A hatóságnál korábban összesen 25-en dolgoztak, hatan közvetlenül a beolvadás miatt távoztak. Köztük van Honecz Ágnes, az Egyenlő Bánásmód Hatóság korábbi elnöke, akinek a 2020-as év végével lejárt a mandátuma. 

A lap Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivőjének tavaly novemberi nyilatkozata nyomán felidézi, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság jó néhány ízben állapított meg jogsértést állami szervek és kormánypárti vezetésű önkormányzatok ügyeiben. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) arra is emlékeztetett, hogy a kormány nem indokolta meg érdemben, mi szükség volt az átalakításra.

Rovatok