Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós: az ellenzék tudatosan összekeveri a daganatos diagnosztikát a szűrésekkel

2021. május 1., szombat 08:10

Nagyon tudatos összekeverése folyik a daganatos diagnosztikának és a szűréseknek – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videósorozat új adásában. 

A miniszter azzal kapcsolatban tette ezt a kijelentést, hogy a héten újraindították a népegészségügyi szűréseket, amelyeket mintegy két hete leállíttattak. Úgy fogalmazott, hogy szerinte rengeteg torzítás, csúsztatás hangzott el az ellenzék részéről ezzel kapcsolatban. 

Leszögezte: nem a daganatos diagnosztikát függesztették fel, hanem a népegészségügyi szintű onkológiai szűréseket. Ez utóbbi azt jelenti, hogy megadott életkori csoportba tartozó egészséges, tünetekkel és panaszokkal nem rendelkező embereket 2-3 év alatt, behívásos alapon megvizsgálnak annak érdekében, hogy kezdeti állapotban ki lehessen mutatni a daganatot és eredményesebben lehessen gyógyítani őket – húzta alá. 

A tárcavezető szerint ezt sokan összekeverték a diagnosztikával, ami azt jelenti, hogy ha valaki a legkisebb eltérést, panaszt érzi és jelentkezik a kórházakban, akkor kivizsgálják.

Ezeket a vizsgálatokat a járvány minden pillanatában azonnal el kell végezni, az eljárási rend nem sérült a pandémia alatt sem – hangsúlyozta a miniszter. 

Kásler Miklós a járványról is beszélt a videóban, és azt mondta, hogy a vírus reprodukciós rátája ismét 0,7 hét körüli értékre esett vissza, ami szerinte a védekezés sikerességét bizonyítja. Továbbá arról is beszélt, hogy a szennyvizekben is csökkent a vírus örökítőanyagának koncentrációja. 

A miniszter visszautalt arra a táblázatra is, amelyet az előző hétvégén publikált a kormány a Magyarországról használt vakcinákról. Azt mondta: szerinte az ellenzéki sajtóban torzították a táblázat a vakcinák hatékonyságával kapocsolatos mutatóit.

Karikó Katalin megjegyzését viszont – miszerint nem lehet a különböző betegségcsoportokban mért eredményeket összehasonlítani – korrektnek nevezte, hozzátéve, hogy nem is ez volt a céljuk. „Arra vonatkozóan viszont, hogy hatékony-e a vakcina vagy nem, ezek az adatok kiválóan alkalmasak”–  emelte ki.

A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy gyorsan zajlik az oltási kampány.

Ezen a héten körülbelül 1 millió vakcinát tudunk a magyar lakosságnak beadni

– fogalmazott. 

Rovatok