Index Vakbarát Hírportál

Feljelentést tesz Kálmán Olga a halálos fenyegetés miatt

2021. május 4., kedd 15:08

A családja kiirtásával is megfenyegették üzenetben Kálmán Olgát, a politikus nem hagyja magát, feljelentést tesz az üzenet írója ellen.

Fenyegető üzenetet kapott Kálmán Olga. A Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagját azzal félemlítették meg, hogy levágják a fejét, kiirtják a családját. A kéretlen tartalmú üzenetet egy győri nő küldte, aki hazaárulónak, nemzetellenesnek nevezte a politikust azért, mert kritizálta Orbán Viktor járványügyi intézkedéseit. A politikus feljelenti a fenyegetőjét.

A DK politikusa Facebook-videóban azt mondta, általánosság vált az utálat és a gyűlölet Magyarországon. Szerinte ez nem maradhat így. A II. kerületi rendőrkapitányságon tesz feljelentést.

A családom életével senki nem szórakozhat és senki nem játszhat

– jelentette ki.

Kálmán Olga az Indexnek azt mondta, hogy a munkájával kapcsolatban kapott már kritikai hangvételű megjegyzéseket, olykor csúnyát is írtak már neki, de eddig sem őt, sem pedig a családját nem fenyegették még meg halálosan. Az üzenet írójának kilétéről egyelőre nincs információja, a hatóságok feladata lesz ezt kideríteni, hogy kihez tartozik a Facebook-profil, amelyről írtak neki.

Ugyanakkor kiemelte, a kormány évek óta tartó gyűlöletkampánya megmérgezte az országot, de bízik benne, hogy az ország mihamarabb kigyógyul ebből a betegségből.

Kálmán Olga amúgy egy korábbi véleménye miatt kapta a kéretlen tartalmú üzenetet. Április 23-án azt írta ugyanis, hogy szerinte a kormány érzéketlenül kezeli a koronavírusban elhunyt magyar emberek ügyét.

Undorítónak, gyomorforgatónak és cinikusnak nevezte azt, hogy miközben több mint 26 ezren meghaltak, Orbán Viktor vihorászva bejelenti, hogy már bedobna egy sört a teraszon. Hollik Istvánt, a Fidesz kommunikációs igazgatóját sem kímélte, aki éppen akkor osztotta meg az örömhírt: 25 ezertől is több követője van a Facebookon. (A fotó azóta eltűnt Hollik oldaláról.)

Én a helyedben odaállnék a tükör elé, és nem győzném szembeköpni magamat azért, amiért ilyen mocskos paraszt vagyok, hogy így beszélek és szidom az ártatlant, a drága Orbán Viktor urat, akinek annyit köszönhetünk, mint még senkinek

– írták Kálmán Olgának. Az üzenet írója egyébként úgy véli, hogy a magyar miniszterelnök védekezik a legjobban a járvány ellen az egész világon: nálunk halnak és betegednek meg a legkevesebben, illetve itt oltják be koronavírus ellen a legtöbb embert. Utóbbi egyébként igaz, mert lakosságarányosan az Európai Unióban Magyarországon kapták meg a legtöbben az oltást.

Az MSZP elnökhelyettese szolidaritást vállal Kálmán Olgával. Komjáthi Imre az Indexnek azt mondta, a kormány annyira megosztotta a társadalmat, hogy bármilyen nézetkülönbség van, arra rögtön gyűlölettel reagálnak a fideszesek. A politikus azonban azt sem tartaná helyénvalónak, ha fordított esetben történne ilyen. Leszögezte: sem politikussal, sem más közéleti személlyel szemben nem fogadható el ez a magatartás.

Két évvel ezelőtt egyébként Komjáthi Imrét is megfenyegették. Egy szekszárdi férfi kádárista vörös patkánynak nevezte, és azt írta, hogy felkötné azzal a bolsevista okádék ronggyal, amit visel. A politikus azt mondta, a férfi bocsánatot kért tőle, rendőrségi ügy nem lett belőle.

(Borítókép: Kálmán Olga 2019. június 19-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Rovatok