Index Vakbarát Hírportál

Fideszes polgármesterek is eltörölnék már az ingyenes parkolást

2021. május 9., vasárnap 15:15

Az ingyenes parkolás eltörlését sürgeti Székesfehérvár fideszes polgármestere - derül ki az ATV Híradójából. De nemcsak a székesfehérvári városvezető emelt szót a kiesett városi bevétel miatt, az ingyenes parkolás bírálói között van Szita Károly, Kaposvár polgármestere is.

Székesfehérvár fideszes polgármestere az ATV-nek beszélt arról, hogy elérkezett az idő a jelenlegi szabályok újragondolására. A Fejér megyei város esetében akár havi 30 millió forintos kiesését jelent ez. Cser-Palkovics András szerint az iskolanyitás hétfőn kezdődő, újabb üteme miatt a jelenleginél is nagyobb zsúfoltság lehet a közlekedésben, ha maradnak a jelenlegi szabályok.

Ma már mindegyik nagyvárosnak az az érdeke, hogy a jelenlegi szabályokat át lehessen gondolni, és felül lehessen vizsgálni, akár úgy is, hogy az önkormányzatok a jövőben maguk dönthessék el, hogy milyen módon szervezik meg a közterületi parkolást

– mondta el Cser-Palkovics András.

Hozzátette, a legutóbbi kormányzati egyeztetésen a polgármesterek azt az ígéretet kapták, hogy amikor már látszanak az újraindítás lépései, akkor lehet napirendre venni az ingyenes parkolás eltörlését.

Az ATV megszólaltatta a kaposvári polgármestert, Szita Károlyt is, aki kritikájában megfogalmazta: a város esetében eddig 240 millió forintos mínuszt jelentett a parkolás ingyenessé tétele, és reméli, hogy mielőbb feloldják ezt a rendelkezést.

Ahogy arról az Index már beszámolt, nemcsak vidéki városokban jelent problémát a parkolás, de a főváros belső kerületeiben is rossz döntésnek tartják, hogy a kormány novemberi döntését.

Rovatok