Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: Az ügyeskedőknek és a lakásmaffiának kedvez a lakástörvény módosítása

2021. május 19., szerda 19:11

Ma kezdődött meg a vita a parlamentben a Böröcz László által benyújtott törvényjavaslatról, amelynek lényege, hogy az önkormányzati bérlakások kedvezménnyel eladhatók a bérlőknek. Karácsony Gergely főpolgármester szerint

ennek nyertesei az ügyeskedők lesznek és a lakásmaffia, vesztesei az önkormányzatok mellett azok a nehezebb helyzetben lévők, akik számára a bérlakásszektor teremt megfizethető lakhatást.

Szerinte ez azért olyan fontos a kormánynak, mert „a Várban több miniszter és bértollnok is lakik, akik szívesen megvásárolnák áron alul a budavári ingatlanjaikat”. Karácsony Gergely szerint a magyarok 99 százalékának az lenne az érdeke, hogy ezeket a lakásokat olyanoknak adják bérbe, akik rászorulnak. Ezzel szemben a jelenleg hatalmon lévő kormány célja, hogy az önkormányzatok vagyonát „a kivételezett 1 százaléknak adja” – mutatott rá a főpolgármester.

Mint írta, a „minden elemében káros” javaslat ellen nem csak ellenzéki, de fideszes polgármesterek is felemelték már a hangjukat. Szerinte közösen kellene dolgozniuk azon, hogy megakadályozzák a törvény elfogadását.

Arra, hogy ilyen soha ne történhessen, a kormányváltás a garancia, és az, hogy utána jóvátételt adunk mindazért, amit elvett a magyaroktól a kormány és a válság

− jelentette ki a főpolgármester.

Rovatok