Index Vakbarát Hírportál

Hadházy Ákos kiakadt, amiért Szijjártó Péter repülőgéppel utazott Pozsonyba

2021. május 20., csütörtök 17:48

Egy hete utazott Pozsonyba Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közép-európai országok úgynevezett C5 formátumának (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria és Szlovénia) Pozsonyban tartott külügyminiszteri találkozójára és a már-már megszokott módon ezúttal is a légi közlekedést választotta, amit igen nehezményezett Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. 

Szijjártó Péter egyébként maga hívta fel a nyilvánosság figyelmét útjára a Facebookon múlt csütörtökön.

Hadházy Ákos mai bejegyzésében úgy fogalmazott, a Mercedes a dunakeszi otthonából szinte végig autópályán száguldva 2,5 óra alatt elvihette volna „a külügyminiszteri ülepet”, a külügyminisztériumból pedig két óra lenne a kényelmes suhanás. Ehelyett a katonai luxusrepülőnek át kellett repülni Ferihegyre, ott felvette, és körülbelül fél óra után letette a pozsonyi reptéren.

Hozzátette, Szijjártó Péter maximum egy órát nyerhetett időben az úttal oda és vissza, mivel ki kellett jutnia a repülőtérre, Pozsonyban pedig be kellett jutnia a városba. Ellenben a költségvetés veszített minimum kétmillió forintot.

„Nem tudom, mi lesz a következő szijjártóhintó. Talán űrhajóval megy majd legközelebb Mátészalkára? Érdekes, hogy ez az ember mennyire nem érti, hogy mi a baj a luxusával” – kommentált az ellenzéki politikus. Későbbi bejegyzésében még néhány földrajzi adatra is felhívta a figyelmet:

Ez alapján Hadházy Ákos úgy vélte, a külgazdasági és külügyminiszter a jövőben „vidékre is a »katonai« luxus jettel fog járni.”

Rovatok