Index Vakbarát Hírportál

Italozással kezdődött, hátbaszúrás lett a vége Monoron

2021. május 21., péntek 13:04

Vádat emeltek az ellen a nő ellen, aki egy kiadós veszekedés lezárásaként hátba szúrta élettársát Monoron – tájékoztat róla a Pest Megyei Főügyészség

Az ügy előzményeként az ügyészség kifejti, hogy a pár már tíz éve élettársként élt együtt és nem volta ritka köztük a veszekedés. A késeléssel végződő konfliktusuk jól indult, hiszen 2020 augusztusának egyik napján mindketten már néhány deci rövidital elfogyasztása után voltak. Azonban eddig ismeretlen okból csúnyán összevesztek, ennek hevében a férfi felkapott egy konyhakést és azzal fenyegette meg nőt azzal, hogy kiszúrja a szemét. Felé is szúrt, ám

az asszony egy képzett önvédelmi szakértő rutinjával ráfogott párja csuklójára és kicsavarta a kezéből a kést, amit emiatt elejtett. Ezzel egyidejűleg másik kezét ökölbe szorítva a nő feje felé ütött, ám a nő képzett harcművészként az ütés elől is kitért.

Az önvédelmi reflexek felsorokoztatása után nő egyből felkapta az elejtett kést és az időközben tőle már elforduló és a helyiség kijárata felé induló élettársa után lépett, akit egy alkalommal, közepes erővel hátba szúrt a bal lapockája alsó részénél.

A nő látta, hogy a szúrással milyen sérülést okozott, ezért egy vizes szivaccsal letörölte a vért a férfi hátáról, majd lefeküdt aludni.

Ezt követően a férfi hívott magához mentőt, akik megállapították, hogy a szúrás következtében légmell alakult ki nála és közvetett életveszélyes állapotba került. 

A Pest Megyei Főügyészség az ügyben erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a nő ellen.

Rovatok