Index Vakbarát Hírportál

Nem kell védettségi igazolvány a szabadulószobákba

2021. május 22., szombat 21:19

Az emberek nehezen tudják követni, mikor mit szabad csinálniuk, így sokan azt gondolják, hogy mindenhez védettségi igazolvány kell. Azonban az idehaza működő egyes szabadulószobák nem kötik ehhez a látogatásokat. Ez köszönhető az előzetes regisztrációhoz kötött belépésnek és a létszámkorlátozásnak is.

A kormányrendelet egyértelműen fogalmaz azokról a helyekről, amelyeket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, mint például az éttermek belső területei, vagy az állatkert. Azonban a szabadulószobák esetében nincs ilyen kikötés, a helyeket bárki látogathatja. Ez azzal is magyarázható, hogy az oda érkező kisebb csoportok rajtuk kívülálló személlyel nem találkoznak.

A szabadulószoba olyan hely, ahol kizárólag a megválasztott emberekkel együtt, a négy fal között lehet játszani. Értelmetlen lenne védettségi igazolványt kérni, mivel nem nagyon kell más emberekkel találkozni a játékvezetőn kívül

– mutatott rá Josep Zara, az egyik magyarországi szabadulószoba ötletgazdája.

Bár a szabadulószobákban több csoport is megfordul egy nap, mindenhol figyelnek arra, hogy a járvány harmadik hullámakor is a lehető legbiztonságosabb legyen kikapcsolódás.

A felületeket fertőtlenítjük, a személyzet pedig maszkban van, ezért nagyon alacsony az esélye a vírus terjedésének. Mindenhol kézfertőtlenítőt is biztosítunk a játékosoknak, így épp annyira biztonságos tud lenni, mint otthon egy szűk körű családi összejövetel vagy mint egy baráti találkozó

– emelte ki a férfi, aki azt is elmondta, hogy a hogy minden szektor, úgy a szabadulószobák is megérezték a koronavírus járvány okozta forgalomcsökkenést: az előző nyárhoz képest 70-80 százalékos visszaesést tapasztaltak.

Rovatok