Index Vakbarát Hírportál

A Fertő-tavi építkezések leállítását követeli az Unesco

2021. június 4., péntek 12:46 | aznap frissítve

A világörökségi terület hitelességét és integritását is sértheti, de befolyásolhatja annak Kiemelkedő Egyetemes Érték (Outstanding Universal Value) besorolását is a Fertő tónál zajló építkezés

Egyebek mellett erről ír Mechtild Rössler, az Unesco ICOMOS nevű nemzetközi szervezet elnöke, Magyarország OECD és Unesco nagykövetének, Turóczy Lászlónak küldött levelében. A 444 szerkesztőségéhez is eljutott anyag szerint a Fertő tó 2001-es világörökségi besorolásakor az itt lévő régészeti kincseket és az épített örökséget, az ember és a természet összefonódását is figyelembe vették, ezért kultúrtájként került fel a listára. 

Az Unesco többnyire csak állásfoglalásokat küld, most azonban az építkezés azonnali felfüggesztéséről és a különböző világörökségi besorolások veszélyeztetéséről írnak a gigaberuházás miatt. A projektet a Miniszterelnökség alá tartozó Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. koordinálja. A szálloda a tervek szerint állami tulajdonú lesz, annak üzemeltetését pedig bérbe adják majd, egyelőre nem tudni, kinek – írja a 444.

Mint ismert, idén áprilisban a Greenpeace bíróságon támadta meg a Fertő tavi természetpusztítást. A környezetvédelmi szervezet szerint az alaptörvénybe ütközhet, de sértheti a természet védelméről szóló törvényt, és a Natura 2000 területekről, illetve a vizes élőhelyek védelméről szóló kormányrendeleteket is a kormányhivatal építkezést lehetővé tevő határozata.

Rovatok