Index Vakbarát Hírportál

Gázpisztolyt rántott egy ellentüntető Dobrev Klára fórumán

2021. június 4., péntek 18:43

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltjének egri utcafórumán elszabadultak az indulatok: a rendőrség három embert állított elő, miután egy ellentüntető gázpisztolyt vett elő.

A Fidesz fegyveres provokátorokat küldött Dobrev Klára egri utcafórumára – állítja a Demokratikus Koalíció (DK) közleményében. Mint írják, Dobrev Klára mai egri utcafórumát fideszes provokátorok próbálták megzavarni. 

Mivel a nagyjából kétszáz fős kampányeseményt nem sikerült félbeszakítaniuk, egyikük egy váratlan pillanatban fegyvert rántott elő, és ráfogta a rendezvény egyik résztvevőjére. Miután a DK EP-képviselője, Rónai Sándor rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóálló mellénybe öltözött.

Úgy tűnik, a Fidesz így képzeli el a gyurcsányozós vándorkiállítását és a következő egy évet: aki nem ért egyet a Fidesszel, azt fegyveres provokátorok próbálják majd megfélemlíteni – ahogy azt számtalanszor láttuk már távoli diktatúrákban. Előre szólunk, minél többször támadnak meg minket, mi csak annál többen leszünk. A változás elkerülhetetlen, bármilyen görcsösen is kapaszkodik a hatalomba az Orbán-rendszer

– olvasható a DK közleményében.

Az Egriügyek.hu szemtanúkra hivatkozva azt írja, a férfi azzal indokolta tettét, hogy valaki belerúgott a hangfalba, amelyen Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét játszották le.

Kerestük a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk Soltész Bálint szóvivőtől, hogy három férfit állítottak elő, elszámoltatásuk folyamatban van. A gázriasztó fegyvert engedéllyel tartotta tulajdonosa – mondta az Indexnek a rendőr szóvivő. Hozzátette: az egyik helyszínen elfogott férfi egy 25 éves, felsőtárkányi fiatal volt, a másik két társa egri lakosok.

Rovatok