Index Vakbarát Hírportál

Egyetértés a pártok között: Trianon nemzeti sorstragédia

2021. június 4., péntek 12:33 | aznap frissítve

A nemzeti összetartozás napján a Fidesz fővárosi frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy semmiféle határmódosítás nem veheti el a magyar nép jövőjét.

Egy népnek, amely kellő öntudattal és tenni akarással rendelkezik, sem határmódosítások, sem pedig nagyhatalmi érdekek nem tudják elvenni a jövőjét

– jelentette ki Facebook-bejegyzésében Láng Zsolt, aki a 101 éve aláírt trianoni békediktátumot a világ legigazságtalanabb nemzetközi szerződésének nevezte.

A kisebbik kormánypárt arra emlékeztetett, hogy a 2010-es kormányváltás után egy hónappal az Országgyűlés 98 százalékos támogatottsággal elfogadta a honosítási törvényt, amelynek az eredményeként már jóval meghaladja az egymilliót az új magyar állampolgárok száma.

Az 1920-as békediktátum következményeképpen egyharmadnyira zsugorodott az ország. A Trianon okozta feldolgozhatatlannak tűnő sebet nem elfelejtenünk kell, hanem a nemzetünk összetartozásának napjaként megélni. Az Alaptörvény a Nemzeti hitvallásban súlyos örökséget orvosol: a magyarság és a velünk élő nemzetiségek összetartozását erősítő értékeket foglalja jogi keretbe 

– hangsúlyozta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője. 

A szocialisták egyetértenek azzal, hogy Trianon nemzeti sorstragédia, de szerintük ennek kimondása nem elég, alakítani kell a jelent és a jövőt, ehhez pedig a magyarság és az európaiság ügyének összekapcsolása a helyes út. Úgy vélik, az Európai Unió tagjaként sokkal többet tehetünk a határon túli magyarokért, mint kívülállóként.

101 év elteltével egy olyan unió tagjai vagyunk, amelyben a magyarságot megosztó határok egyre jelentéktelenebbek vagy már meg is szűntek, és úgy gondoljuk, hogy ebben a közösségben lehet elérni, valamint hatékonyan megerősíteni a szabad anyanyelvhasználatot, az önrendelkezést, a kisebbségi jogok gyakorlati érvényesülését

– áll az MSZP Országos Központjának közleményében.  A liberálisok is úgy vélik, hogy csak az erős Európa gyógyíthatja be Trianon sebeit, ezértmeggyőződésük szerint a magyar emberek érdeke határon innen és túl is az, hogy az Európai Unió még egységesebbé váljon, mivel az unió a garanciája annak, hogy a kisebbségi jogok érvényesülhessenek a tagállamokban.

Csak a toleráns és befogadó nemzet az erős nemzet. Aki pedig itthon az emberek megosztásából próbál politikai tőkét kovácsolni, hasonló bűnt követ el az országgal szemben, mint amekkora fájdalmat Trianon okozott nekünk

– fogalmazott a Magyar Liberális Párt, hozzátéve, hogy 2022-ben olyan új kormányra van szüksége az országnak, amely itthon és az országhatárokon túl sem akarja megosztani a magyarságot. 

Az LMP szerint a nemzeti összetartozás napja a magyar nép jelképes hídja, amely összeköt és egymáshoz visz bennünket. 

A Kárpát-medence közös örökségünk. Itt összpontosul nemzeti közösségünk ereje, és itt épültek és épülnek újra a 101 évvel ezelőtt elveszett kapcsolatok és kapcsolódások. Mi, az LMP közössége ezt a hidat óvjuk és megtartjuk a jelenben, a jövőben pedig védeni és őrizni fogjuk

– állítja a párt közleményében. 

Rovatok