Index Vakbarát Hírportál

Félholtra vert három rendőr egy férfit Budapesten

2021. június 7., hétfő 16:46

Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a három rendőrnek, aki június 3-án súlyosan bántalmazhatott egy férfit az egyik budapesti rendőrkapitányságon – derül ki a Telex cikkéből. A portál úgy tudja, hogy a férfit garázdaság gyanújával állították elő, és közben verték meg úgy, hogy életveszélyesen megsérült, több bordája is eltört.

A portál kérdéseire a Központi Nyomozó Főügyészség úgy válaszolt, hogy az ügyben három rendőrt hallgattak ki, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást. A Fővárosi Törvényszék szóvivője, Szabó József azt közölte, hogy a bíróság mind a három gyanúsított letartóztatásáról döntött. 

Rovatok