Index Vakbarát Hírportál

Robbant a zuhanykabin, nem térdel a válogatott, megvan a büdzsénk

2021. június 8., kedd 19:14

Már tudjuk, hogyan adózunk jövőre, és mostantól minden gyerek megkapja a tartásdíjat. Istenes Bence életében először kórházba került, Greta Thunberg pedig megtanult káromkodni. Keddi hírösszefoglalónk, avagy erről írtunk ma az Indexen.

Az RTL Magyarország nem politizál és nem is politizált – mondta el az Indexnek Vidus Gabriella vezérigazgató, aki arról is beszélt, miért vállalják fel a nemegyszer botrányos valóságshow-kat. Exkluzív interjúnkat itt olvashatja.

Nem térdeléssel fogja kifejezni a gyűlölet elítélését a magyar válogatott – közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség Twitter-bejegyzésében. Az okokról itt talál részleteket.

Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést és az adótörvény-módosításokat: megszavazták az szja-mentességek mellett az óriásberuházási támogatásokat is. A részletek itt találja, itt pedig arról olvashat, miért kellene az ellenzék szerint kukázni a büdzsét.

A képviselők arról is döntöttek, hogy már három hónap késedelem után megelőlegezi az állam a gyerektartást. Ez akkora fordulat, hogy szinte már-már áttörés – mondta el Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője az Indexnek. Bővebben itt!

Új videóval jelentkezett Greta Thunberg, aki némileg módosított kommunikációs stratégiáján. „Ha nem változtatunk, ráb*szunk!” – üzente az ifjú környezetvédő. Hogy szerinte miként kerülhetjük el ezt, kiderül cikkünkből.

Komoly baleset érte Istenes Bencét. Az RTL Klub műsorvezetőjét egy meccsről vitte el a mentő, miután akkorát esett, hogy mindhárom szalag elszakadt a vállában. Életében először került kórházba, és most esett át első műtétjén is. Az operáció utáni helyzetjelentést itt olvashatja el.

Egy tartófal kibontása miatt hatalmas repedések jelentek meg egy társasházban, az egyik lakás tulajdonosa akkor döbbent rá, mekkora a baj, amikor szétrobbant a zuhanykabin edzett üvege. Bővebben itt!

Leöltendő börtönbüntetést kért az ügyész Galambos Lajosra és feleségére az áramlopási ügyben folyó perben. A zenész ügyvédje az Indexnek azt nyilatkozta, az ügyészség mottója a törvény és az igazság, de ő a vádbeszédben egyiket sem találta meg. A részleteket itt találja!

Rovatok