Index Vakbarát Hírportál

Az utcán kapta el Orbán Viktort a riporter, akit nem engedtek be a Kormányinfóra

2021. június 10., csütörtök 22:18

Tippeljen, kiket nem engedtek be Orbán Viktor sajtótájékoztatójára! Nem, nem, az Index jelen volt az eseményen, élőztük is a maratoni sajtótájékoztatót, percről perce tudósítottuk, és pontokba szedve összefoglaltuk a lényeget.  Voltak azonban  olyan kormánykritikus portálok, melyek nem jártak sikerrel. Idén sem. 

Wirth Zsuzsannát, a Direkt36 újságíróját vélhetően azért sem látták szívesen, mert hosszas tényfeltáró cikket írt az Antall József Tudásközpont költekezéséről és állítólagos (köz)pénzszórásáról, és erről szerette volna kérdezni a kormányfőt. 

Nem először fordul elő, hogy kizárnak bennünket, pedig kollégánk ezúttal is időben regisztrált az eseményre

– idézi a portál Facebook-bejegyzését a 444

Nem járt sikerrel a Magyar Hang tudósítója sem, pedig az újságírói egyenesen Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult segítségért, aki azonban leszögezte, hogy ez az ő hatáskörén kívülre esik, a sajtótájékoztatókat nem ő szervezi. 

„Hiába mutogattuk, mi pórul járt sajtósok a telefonunkon az időben elküldött regisztrációs e-mailünket, sajnos nem jártunk sikerrel” – ezt már a Hócipő fotósa tudatta a 444-el. Elmondása szerint indoklás nélkül nem engedték be. 

A Media1 felemlegeti,  volt már arra példa, hogy a kormányfő sajtótájékoztatójáról kizárták a sajtó munkatársait. 2019-ben például nyolc, kormánypártisággal aligha vádolható médium maradt hoppon, akkor az indoklás helyhiány volt.  Egy évvel később pedig a Várkert Bazárban tartott évértékelőre nem engedték be a Magyar Hang újságíróját, a 24.hu-nak pedig éppen hogy sikerült bejutnia. 

Rovatok