Index Vakbarát Hírportál

Nem kérnek a Fudan Egyetemből a budapestiek

2021. június 14., hétfő 11:40

Miután a kormány nem vette le a napirendről a Fudan Alapítvány létrehozásáról, illetve számára állami ingatlanok átadásáról szóló javaslatot, ezért a helyi és budapesti népszavazás mellett országos népszavazást is indítanak az ellenzéki pártok és civil szervezetek – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester, Ferencváros polgármesterével, Baranyi Krisztinával tartott közös sajtótájékoztatóján.

Az eseményen ismertették a június 4. és 13. között lebonyolított konzultáció eredményét, melyet a Diákváros és a Fudan Egyetem projektjeihez kapcsolódó beruházásokról kezdeményeztek. A tíznapos utcai és online konzultáción ezekre a kérdésekre várták a budapestiek válaszait:

A több mint 30 ezer leadott szavazat alapján Karácsony azt mondta:

Budapesten nincsen semmilyen érdemi támogatottsága annak a beruházásnak, amelyet a Fidesz akar rákényszeríteni Budapestre, a IX. kerületre és az országra.

Szavai szerint a zavart mutatja, hogy míg Gulyás Gergely miniszter arról beszél, hogy a projekt nincs olyan szakaszban, hogy arról érdemben véleményt lehessen nyilvánítani, addig a parlamentben holnap meg fogják szavazni az előkészületek megtételét jelentő törvényeket. Ha a miniszterelnök korábbi kijelentését (mely szerint Budapesten semmi nem épül meg, amit a budapestiek nem szeretnének) párttársai komolyan vennék, akkor holnap nemmel szavaznának a konzultáció eredményeire tekintettel.

Ha a Diákváros (állami tulajdonú) területeit átadják a Fudannak, akkor azzal megalapoznak egy olyan későbbi helyzetet, ahol már nem lesz mit tenni – mondta Baranyi Krisztina, hozzátéve, hogy a Fudan Alapítványnak átadni tervezett vagyonelemek elvesztenék közpénzjellegüket.

A Demokratikus Koalíció nem vett részt a konzultáció lebonyolításában.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok