Index Vakbarát Hírportál

Czeglédy Csaba ártatlannak vallotta magát

2021. június 17., csütörtök 20:44

Sem én, sem társaim nem követtünk el bűncselekményt, a költségvetést szándékosan biztosan nem károsítottuk meg − mondta Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíciónál (DK) is jogi képviseletet ellátó ügyvéd, akit húsz társával együtt egyebek mellett költségvetési csalással vádol a Csongrád Megyei Főügyészség.

A Kecskeméti Törvényszéken tartott tárgyalás csütörtökön az elsőrendű vádlott, Czeglédy Csaba meghallgatásával folytatódott, aki továbbra is azt állítja, hogy az ellene szóló vallomásokat kényszer hatására tették − írja a Mandiner.

Be fogjuk bizonyítani, hogy ez egy koncepciós eljárás és az ügyészség vallomásokat csikart ki. Csúnya lesz a vége, de nem a mi szempontunkból

− mondta a bíróságra érkezve az ügyvéd, aki szerint el sem tűnt a több mint hatmilliárd forint, amelynek eltűnésével vádolják. Kijelentette:

Ami nem tűnt el, az nincs.

A 2001 januárjában alapított Human Operator Kft. 2010 decemberéig működött, utána társasági formát váltott. Czeglédy Csaba véleménye szerint az ügyészség „ebből próbál a bűncselekmény szándékára következtetni, ez azonban téves”.

A jelen ügyben nincsenek fiktív számlák, offshore cégek, illetve a bűnszervezet vezetője és a munkatársak sem gazdagodtak meg, egyesek azonban 2017 nyarától el akarják hitetni, hogy a pénz ellenzéki pártok kasszájába került, de ez nem igaz

− mondta Cezglédy Csaba, hozzátéve, hogy amíg „politikai és egyes gazdasági szereplők nem szóltak bele a hatóság munkájába, addig a NAV bűnügyi igazgatósága is azon az állásponton volt, hogy a vádban leírtak nem minősülnek bűncselekménynek”.

Tisztességtelen eljárásból lehet-e tisztességes ítéletet hozni?

− tette fel a vádlottak padján a kérdést Czeglédi Csaba, aki szerint több súlyos eljárási hiba is történt az ügyben. Szerinte jogszerűen vádat kellett volna emelni, hogy büntetőeljárást tudjanak folytatni ellene, ez azonban szerinte nem történt meg. Hibának tartja továbbá, hogy kizárták az ügyből vezető védőjét, Hankó Faragó Miklóst, amivel sérült a védelemhez való alapjoga.

Az MTI beszámolója szerint a Szegedi Törvényszék két tanácsa korábban előkészítő ülést tartott, közülük hét (a bűnösségét beismerő és az ügyészséggel egyezséget kötő) vádlott ügyében jogerős döntést is hozott. A bíróság a vádlottakra másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetést szabott ki úgy, hogy közülük hárman nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Az ügy következő tárgyalását − Czeglédy Csaba kihallgatásának folytatásával− július 12-én és 13-án tartják a Kecskeméti Törvényszéken.

Az ügyben megszólalt Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő is, aki szerint a vádlottak Czeglédy Csaba utasításaira vonják vissza vallomásaikat. Mint mondta:

teljesen egyértelmű, hogy szorul a hurok a maffiabaloldal ügyvédje, Czeglédy Csaba körül.

A politikus szerint a vádlott célja egyértelműen az, hogy a büntetőeljárás elhúzódjon, ne szülessen jogerős ítélet, hogy Szombathelyen elindulhasson a DK jelöltjeként a választásokon.

Rovatok