Index Vakbarát Hírportál

Hadházy Ákos ráküldte a végrehajtókat Bayer Zsoltra, aki végül fizetett

2021. június 21., hétfő 09:02

A végrehajtó végül bevasalta Bayer Zsolton azt a 300 ezer forintomat, amit az ellene indított perben ítélt meg a bíróság – tájékoztatott Hadházy Ákos hétfői Facebook-bejegyzésében

Bayer Zsoltot még 2017-ben vonták felelősségre, miután bírálta Hadházy Ákost, amiért a parlamenti képviselő azt állította, hogy az Orbán-kormány nem mond igazat a nemzeti konzultáció visszaküldött íveinek számáról. Bayer a blogján ezután az alábbiakat írta.

Ha már Simicska így bedobta a gecizést, akkor át lehet vonulni a városon egy transzparenssel, amire az van írva: »Hadházy geci, Szél Detti nyeli.«

Egy hónappal később pedig „Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember” címmel jelentette meg egy írását.

Hadházy Ákos az esetre úgy emlékszik, hogy ez volt az a büntetés, amit a „polgári konzervatív okos ember nagyon nem akart kifizetni”. A politikus felidézte, hogy Bayer Zsolt először elment a Kúriáig, pedig azt ígérte, nem fellebbez. Aztán szó volt arról is, hogy majd ötforintosokban fogja bedobálni Hadházy udvarába a büntetést.

Szóba került az is, hogy Bayer Zsolt követői apránként állnak jót helyette, ahogy arról is, hogy leadta a pénzt a képviselői irodaházban. „Nos, egyik sem volt igaz, az irodaház portáján a parlamenti őrség nem is vehet át küldeményeket, postán pedig egyetlen, pécsi feladó küldött egy kis dobozt, amelyikben akár ötforintosok is lehettek, de azt bontatlanul visszaküldtem” – részletezte a politikus. 

Továbbá úgy fogalmazott, hogy ennek a szórakozásnak vetett most véget a végrehajtó, aki a költségekkel együtt 379 ezer forintot hajtott be Bayertől. Megjegyezte, hogy az igazi cél nem az összeg behajtása volt.

Hanem az, hogy ez az ember legalább egyszer az életben érezze azt, milyen az, ha a dolgoknak következménye van. Nyilvánvaló, hogy nem fogja őt az összeg földhöz vágni, épp most fogadtak el a gazdái egy olyan törvényt, ami alapján potom pénzért megvásárolhatja a Várban potom pénzért bérelt lakását

– részletezte Hadházy Ákos, és arról is írt, hogy szerinte az ilyen eseteknek előbb vagy utóbb lesznek következményei. Hozzátette, hogy Mengyi Roland után ez volt a második bírósági ítélet egy vezető fideszes ellen, és a végrehajtással azt üzente, mindent meg fog tenni, hogy legyenek még ilyenek.

Rovatok