Index Vakbarát Hírportál

Olyan alacsonyak a bérek, hogy minden második tűzoltó másodállást vállal

2021. június 24., csütörtök 14:09

Ahogy tíz éve, úgy ma is rengetegen kénytelenek másodállást vállalni a katasztrófavédelem, a rendőrség és a büntetés-végrehajtás berkeiben, mivel anyagi megbecsülésük azóta sem javult érdemben – számolt be róla a Népszava.

A Belügyminisztérium a lap kérdésére azt közölte, hogy idén a katasztrófavédelemben dolgozók közül június 1-jén 4573 fő rendelkezett érvényes engedéllyel, hogy külső helyen is munkát végezhessen. A körülbelül nyolcezer tűzoltóval számolva ez azt jelenti, hogy több mint minden második tűzoltó másodállásban is kénytelen dolgozni. Az Egységes Tűzoltó Szakszervezet társelnöke, Vári Tamás úgy nyilatkozott:

Ebben a körben 160-170 ezer forintos nettó fizetések vannak, amiből nem lehet eltartani egy családot, ezért kényszerülnek arra a kollégák, hogy szabadnapjaikon kiegészítsék a jövedelmüket.

De más területeken is bőven akad hasonló helyzet, a belügyminisztériumi adatok szerint 3519 rendőrnek és 518 büntetés-végrehajtásban tevékenykedő alkalmazottnak van engedélye másodállás vállalására.

Az arány valószínűleg azért a tűzoltóknál a legnagyobb, mert a 24–48 órás beosztás tágabb lehetőséget biztosít erre, míg a rendőrségen és a börtönökben nincs ilyen kiszámítható munkarend.

A tűzoltó-szakszervezet másik társelnöke, Antalfi Zsolt ugyanakkor úgy vélte, a maszek munkák aránya valójában ennél is magasabb lehet, mivel nem mindenki kér engedélyt, ha például néhány alkalommal elmegy egy építkezésre, fát vágni vagy gyümölcsöt szedni. Ilyen egynapos mellékeseket alighanem más rendvédelmisek is be-bevállalnak – tette hozzá.

Vári Tamás azt is elmondta, sokan járnak a tűzoltók közül tanfolyamokra, hogy váltásra készüljenek. Ismer olyan munkavédelmi képzésre szakosodott helyet, ahol a hallgatók körülbelül harmada minden kurzuson hivatásos katasztrófavédő.

Az emberek egyre nehezebben fogadják el, hogy a pénz kevés, 40 évesek kapnak sorra infarktust vagy gerincsérvet, folyton fizikai teszteket és más alkalmassági vizsgákat kell elvégezniük, elvették tőlük a szolgálati nyugdíjat és a lakhatási támogatást

 – részletezte az okokat Antalfi Zsolt a kivonuló katasztrófavédelmisek motiválatlanságát illetően.

Rovatok