Index Vakbarát Hírportál

A nagyanya lopáson érte az unokáját, aki erre halálosan megfenyegette őt

2021. június 29., kedd 14:25

Saját nagyanyjától akart lopni egy huszonhat éves férfi, ám a rokona rajtakapta, ezután többször megütötte az idős asszonyt az ifjú sarj – derül ki a police.hu cikkéből.

A rendőrség tájékoztat róla, hogy egy hernádnémeti férfi 2020. október 26-án a déli órákban megpróbált ellopni nagyszülője házából egy kisebb zsák tűzifát. 

A Nagyanya azonban éppen tetten érte az unokát, aki erre erőszakosan pénzt követelt tőle, ezt megerősítve azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapja meg amit akar, meg fogja ölni őt. Ezek után többször megütötte az erőszaknak ellenálló hatvannégy éves asszonyt,

akit végül az otthonába érkező ismerősei menekítettek ki az unoka kezei közül. A férfi ezután elszökött a helyszínről, miközben összetörte a nagyanya plazmatévéjét is. 

A bejelentés után a rendőrök mindössze három órán belül elfogták az unokát, akit előállítása után őrizetbe is vettek, a bíróság pedig letartóztatta. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. 

Rovatok