Index Vakbarát Hírportál

Félmillió forintot követelt egy kórház egy ápolónőtől, aki felmondott, hogy autista gyermekével foglalkozzon

2021. július 1., csütörtök 21:20

Félmillió forintos kártérítést követelt egy vidéki kórház egy ápolónőtől, aki azért mondott fel a felmondási tilalom alatt, hogy az iskolabezárások miatt otthon maradhasson nyolc éves autista kisfiával. A Munka törvénykönyve lehetővé teszi, hogy ha valaki jogellenesen mond fel, a munkáltató egy havi bért követeljen, de a nő sosem keresett félmillió forintot. 

A nő 25 évig dolgozott a munkahelyén, tavasszal pedig aláírta az új jogállásról szóló munkaszerződést. Az RTL Klub híradójának elmondta, nagyon nehéz szívvel írta alá a felmondását, de aztán ezt rögtön meg is bánta, mivel ekkor már élt a felmondási tilalom az egészségügyben. Ágnesnek két gyermeke van, egyikük nyolc éves és autista, így őt nem hagyhatta otthon egyedül, amikor bezártak az iskolák. Kérelmet írt tehát az intézet vezetőjének, hogy felmondhasson, amit el is utasítottak. Ágnes azt mondta, ez egy nagyon nagy gyomron rúgás volt neki. 

Felmondását ennek ellenére is beadta, a kórháztól pedig azt a választ kapta, hogy fizessen félmillió forintot, ugyanis a Munka törvénykönyve lehetővé teszi, hogy ha valaki jogellenesen mond fel, a munkáltató egyhavi bért követeljen tőle. Ágnes azonban csak havi 220 ezer forintot vitt haza.

Hogy jár nekik kereken 508 ezer pár forint, és hogy nyilatkozzak arról, hogy úgy tudom ezt a legkönnyebben kifizetni nekik, ha ezt az 508 ezer forintot ezt az én jubileumi juttatásomból levonják. Akárhogy is néztem, az 508 ezer forint az nem egyezik meg egyhavi béremmel

– fogalmazott a neve elhallgatását kérő Ágnes. Végül nem fizetett, hanem a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civil szervezethez fordult. Ekkor a kórház már a valós, egyhavi összegnek megfelelő összeget követelte tőle, azonban a TASZ úgy látja, ez sem jár az intézménynek, ugyanis ha kitölti a felmondási idejét, és ezzel nem okoz kárt a munkáltatójának, nem kell megfizetnie ezt a kártérítést. 

Az érintett kórház elfogadta az ápolónő és a TASZ érvelését, így jelen állás szerint eltekintenek a követelésüktől. 

Rovatok