Index Vakbarát Hírportál

Nagyot akart szakítani uniós pénzből az NKE, milliárdokat kellett visszafizetnie

2021. július 2., péntek 10:48

Csúcsmobilok 350 ezer forintért a magyar közigazgatás és az életpályaprogram fejlesztéséhez, konferencia a az olasz állam modern kori kihívásait taglaló kutatásról – ezekre is költeni akart az Európai Unió pénzéből a magyar kormánytisztviselő-képzés csúcsintézménye, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), nem is keveset – írja a 24.hu

Egészében uniós programokból finanszíroztak két projektet, amelyet még 2016-ban írtak ki. Az egyik a közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése, a másik pedig a jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés című. 

Uniós pénzből nagyjából 19 milliárd forintot szánt ezekre a Miniszterelnökség, a pénzt pedig dedikáltan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) használhatta fel. Gyanús lett azonban az Európai Bizottság munkatársainak még 2017 elején, hogy durva túlárazásokat rejthet a két, NKE köré szervezett projekt. Ezekről a furcsaságokról a lap cikksorozatban számolt be, emiatt az egyetem helyreigazítási pert indított, de veszített.

A lap birtokába jutott jelentés azonban hosszan sorolja azokat a problémákat, vagy éppen indokolatlan költéseket, amikre a bizottsági munkatársak bukkantak. Úgy vélték, hogy a személyi jellegű költségek túlzottak, és nem állnak arányban a projektek tevékenységeivel és céljaival. A jelentés szerint „nagyon jelentős a kockázata annak, hogy az általános egyetemi tevékenységeivel kapcsolatos, a projektek keretében nem elszámolható személyi jellegű költségekkel is megterhelték e projektek kiadásait”. Ez azt jelenti, hogy az uniós pénzt arra is megpróbálták használni, hogy a dolgozók a projekt idejére nagyobb javadalmazást kapjanak még akkor is, ha nem volt azzal összefüggő munkájuk. 

A képzési anyagoknál is túlárazást sejtettek. El akartak számoltatni e-book és e-learning tanórákat is, olyan sokat, „hogy minden egyes tanórára átlagosan 2,25 óra tananyagot terveztek, azaz a költségvetést 125 százalékkal túltervezték”.

Az ellenőrök a feltárt problémák miatt különböző mértékű támogatásmegvonásra tettek javaslatot, ez 15 százalékos pénzügyi korrekciót jelent, ami, ha azt vesszük, hogy a két program keretösszege több mint 19 milliárd forint volt, nagyjából 3 milliárd forintot kell visszafizetni. 

Rovatok