Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a 8-as főút ámokfutója: ezért ment szembe a forgalommal

2021. július 6., kedd 15:15

A 8-as főút hírhedtté vált audisa mindent elmondott az Indexnek az előzményekről és önként jelentkezéséről a rendőrségen.

Komoly indulatokat ébresztett az elmúlt héten az a felvétel, amelyet az egyik közlekedési portál osztott meg egy Audiról, amely június 27-én több életveszélyes manővert is végzett a 8-as főút városlődi szakaszán. Az autó sofőrje előbb megpróbált a záróvonalon a szembejövő sávban előzni egy motorost, a sebességhatárt jócskán túllépve, majd – hogy elkerülje az ütközést a vele szabályosan szembejövőkkel – a leállósávba húzódott le. A jármű vezetőjét nem kímélték a kommentelők, valóságos népharag zúdult rá. Sokan életfogytiglani börtönt, egyesek még ennél is súlyosabb büntetést javasolnak neki. 

Az Index a felvétel közzététele után beszámolt arról is, hogy az audist utolérte a törvény keze, mert a Veszprémi Járásbíróság az eset után négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezte a férfit, akit közúti veszélyeztetéssel gyanúsítanak. Az ügyészség K. Gergő letartóztatását indítványozta, de bíróság a már említett bűnügyi felügyelet mellett döntött, így a férfi lakhelyét november 1-jéig csak engedéllyel hagyhatja el. Az események után a hírhedtté vált sofőr megkereste az Indexet, hogy elmondja, ő hogyan élte meg a történteket.

Nincs mentségem arra, amit tettem, őszintén sajnálom, ami történt, bocsánatot kérek mindenkitől, akit veszélyeztettem

– kezdte az audis, aki bevallása szerint tizenhat éve rendelkezik jogosítvánnyal, illetve büntetlen előéletű, és eddig csak kisebb szabálysértései voltak. 

Egyszer nem voltam bekötve és egyszer elfelejtettem az autóm világítását bekapcsolni, de ezeken túl az elmúlt hétvégéig nem szegtem szabály, törvényt

– mondta K. Gergő, aki arról is beszélt, hogy rendelkezik PÁV I-es vizsgával, amely megkülönböztetett jelzést használó járművek vezetéséhez szükséges, ám tudja, hogy ez nem mentesíti attól, amit elkövetett.

Ismétlem, tudom, hogy ez nem mentség, de azon a hétvégén történt velem egy egészségügyi vészhelyzet, ami vezetés közben ért. Egész egyszerűen pánikba estem, és szerettem volna minél előbb eljutni az ajkai kórházba. Egy ideje visszatérő egészségügyi problémáim vannak, ezekre gyógyszert is szedek, ám ez nem zárja ki, hogy autót vezessek, ezt papírokkal igazolni is tudom, ahogy ezt a rendőrségen is megtettem

– osztotta meg velünk a sofőr, akitől azt kértem, hogy idézze fel az elhíresült eseményt.

Amikor megelőztem a motorost, és láttam, hogy szemből egy másik jármű tart felém, tudtam, hogy ha jobbra húzódom, akkor elsodrom a motorkerékpárost. Van motoros jogosítványom is, így tisztában voltam a következményekkel, ezért egyetlen lehetőségként a szembejövő sáv leállósávja maradt, mert ha a fékre taposok, akkora sebességnél az autóm biztos megcsúszik, és abból tömegbaleset lett volna. Talán a jó isten fogta a kezemet, amikor sikerült elkerülnöm az ütközést, és a leállósávban a padkának hajtottam, majd nem sokkal ezután megálltam. Nagyon szégyellem és nagyon sajnálom, ami történt, az nem igaz, amit más médiumok állítottak, hogy elhajtottam a helyszínről. Nagyjából tíz percig álltam a leállósávban, és vártam, hogy kell-e segíteni valakinek, ám szerencsére senki sem sérült meg, nem állt meg más autós, mindenki haladt tovább. A közelben lakom, így hazavezettem, amennyire az autóm állapota engedte, majd otthon bevettem a gyógyszereimet. A bíróságon is elmondtam, hogy ha tehetném, visszacsinálnám a történteket, és ezúton bocsánatot kérek mindenkitől, akit megijesztettem, veszélyeztettem

– idézte fel a történteket K. Gergő, aki beavatott abba is, hogy mivel nincs fent a közösségi médiában, így csak a történtek másnapján tudta meg, hogy tele van vele a világháló. Ekkor döntött úgy, hogy önként bemegy a rendőrségre, és vallomást tesz, ám előtte a családja tanácsára még bement az ajkai kórházba, hogy vizsgálják meg.

A rendőrségen azt mondták hétfőn (június 28.), hogy másnap menjek vissza, és kedden reggel 8 órára legyek ott újra. Nem tagadtam semmit, természetesen elismertem mindent, ami a felvételen is látható, 72 óráig bent tartottak. Vér- és vizeletmintát adtam, ami alkoholra és drogra is negatív lett, a rendőrök végig nagyon korrektek voltam velem, többször is említették, hogy nem értik, hogy egy magamfajta ember hogyan csinálhatott ilyen butaságot

– mesélte el az Audi vezetője.

Hozzátette, ma már tudja, hogy amikor hirtelen fellépett nála az egészségügyi probléma, meg kellett volna állnia és mentőt hívni, és reméli, hogy nem akarnak majd vele példát statuálni, és ezért a szokásosnál nagyobb, súlyosabb büntetéssel sújtani őt. 

Rovatok