Index Vakbarát Hírportál

Megtámadta a csepeli buszon az utast, mert rosszul viselte a maszkot

2021. július 9., péntek 10:48

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség bíróság elé állít egy 47 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy csepeli buszon azért bántalmazott egy másik utast, mert az szabálytalanul viselte a maszkot – olvasható az ügyészség.hu oldalán.

Az ügyészség felidézi, hogy a sértett április 18-án, dél körül a XXI. kerületben, a Védgát utcai megállóban szállt fel a Csepel irányából Kőbánya-Kispestig közlekedő autóbuszra, amelyen a gyanúsított is utazott. A sértett a járványügyi intézkedéseknek megfelelően maszkot viselt, azonban nem szabályosan: a maszk a száját és az orrát nem takarta, az állára volt letolva. A férfi így ült le az egyik négyes ülések egyikére, éppen a gyanúsítottal szemben.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított ingerülten rászólt a férfira, hogy vegye fel a maszkját. A gyanúsított és a sértett között ekkor szóváltás alakult ki, majd a gyanúsított a helyéről felugrott, és rátámadt a másik férfira, 

az egyik karját leszorította, miközben ököllel többször megütötte őt a fején, az oldalán, valamint a hátán.

A sértett elesett, a gyanúsított tovább ütötte, többször megrúgta a férfit.

Ezt követően a gyanúsított visszaült az általa korábban elfoglalt ülésre. A következő megállóban a buszvezető értesítette a mentőket és a rendőrséget, miután a gyanúsított elmenekült, a rendőrök azonban azonosították és elfogták.

A sértett zúzódásos sérüléseket szenvedett, elsősorban a fején. A támadott, illetve sérült testtájékra, a bántalmazás erejére, módjára tekintettel a súlyosabb sérülések reális veszélye fennállt. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a rendőrség által lefolytatott nyomozás eredményeként a férfit napokon belül gyorsított eljárásban bíróság elé állítja súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt

– olvasható az ügyészség közleményében. A busz kamerája rögzítette az eseményeket.

Rovatok