Index Vakbarát Hírportál

Lakat alatt a dílerek, akik egy óvoda mellett árulták a drogot

2021. július 12., hétfő 13:35

Letartóztattak egy 30 és 39 éves férfit, akik ismeretségi körükben kiskorúak részére is értékesítettek kábítószert és új pszichoaktív anyagot – tudatta a Nógrád Megyei Főügyészség.

Az ügyészség beszámol róla, hogy Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy kiterjedt nyomozás lezárásaként 2021. július 9-én őrizetbe vett egy őrhalmi és egy patvarci férfit, akik

2020. óta terjesztettek ismeretségi körükben kábítószert és új pszichoaktív anyagokat. A drogokat nagyrészt kiskorúaknak értékesítették,

akik közül többen a szüleiktől kapott zsebpénzből vásárolták az anyagokat.

A híradásból kiderül, hogy a kábítószer-kereskedők összehangoltan dolgoztak, a harminc éves 

a fogyasztókat többször idősebb társához irányította a lebukás veszélyének elkerülése érdekében, de gyakran közösen is árulták a szereket,

Balassagyarmaton egy óvoda közvetlen környezetében is.

Az ügyészség indítványa nyomán a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája a két férfi letartóztatását a bűnismétlés megakadályozása érdekében elrendelte.

Rovatok