Index Vakbarát Hírportál

Két miniszter is dolgozik a zalaegerszegi traumatológia helyreállításáért

2021. július 14., szerda 06:58

Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjének közlése szerint Pécsről érkezik a zalaegerszegi megyei kórház traumatológiájának új vezetője. A miniszter úgy gondolja, hogy heteken belül megoldják az orvoshiányt a traumatológián.

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház traumatológiai osztályának dolgozói közül hét traumatológus szakorvos bontotta fel határozatlan idejű egészségügyi szolgálati jogviszonyát pénzügyi okokra hivatkozva – írta meg az Index. A felmondások következtében az osztályon akadozott, majd szinte meg is szűnt a tervezett, szakszerű betegellátás. A kórház traumatológiai osztályának orvosai egységesen közölték, hogy nem értenek egyet a számukra kifizetett ügyeleti díjak mértékével, az intézmény vezetői ezt zsarolásnak minősítették. A zalaegerszegi kórház a folyamatos betegellátás fenntartása érdekében a műtéti beavatkozásra szoruló betegek ellátását a kanizsai, a szombathelyi és a kaposvári kórházzal együttműködve képes megoldani. Praktikusan ez azt jelenti, hogy a betegek jelentős részét a három nagyvárosba irányítják. 

Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter kedden soron kívüli átfogó vizsgálatot rendelt el a Zala megyei traumatológiai ellátás jelenlegi helyzete ügyében. A vizsgálatnak ki kell térnie a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban felmondott 7 traumatológus orvos távozásának valamennyi körülményére. 

A Népszava Palkovics Lászlótól, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjétől megtudta, hogy a pécsi egyetemről érkezik Zalaegerszegre az a szakember, aki vállalja a zalaegerszegi megyei kórház traumatológiájának a vezetését, a traumatológia újraépítését. A tárcavezető – aki a felsőoktatásért, így a pécsi egyetemért is felelős miniszterként jár el az ügyben – a lap kérdésére azt mondta, hogy 

akár heteken belül felveheti a munkát az új szakorvosi csapat.

Palkovics László bejelentette, a jövőben a pécsi egyetem kihelyezett tanszékeként is üzemel majd a zalaegerszegi traumatológiai osztály, vagyis orvostanhallgatók is részt vehetnek majd a munkában, illetve rezidensekkel egészítik ki a kórházi osztály személyi állományát.

Az Index úgy értesült, hogy a vita hátterében pénzügyi okok állnak. Ezt támasztja alá a kórház korábbi közleménye is, amelyben hosszan írnak arról, hogy 

A TÁVOZÓ TRAUMATOLÓGUS SZAKORVOSOKNAK, AKIK ELÉGEDETLENEK VOLTAK A BÉREZÉSÜKKEL, AZ ÁPRILISI BRUTTÓ BÉRÜK 2 ÉS 2,7 MILLIÓ FORINT KÖZÖTT ALAKULT, ÉS A TAVALYI ÉVHEZ HASONLÓAN KIEMELKEDŐ JAVADALMAZÁSBAN RÉSZESÜLTEK MÁS SZAKTERÜLETEK ORVOSAIHOZ KÉPEST.

Az érintett orvosok eddig nem reagáltak a sajtóban megjelentekre, egy júniusi közleményüket a HVG idézte. E szerint a munkaügyi jogvita tartalma nem tartozik a nyilvánosságra.

Rovatok