Index Vakbarát Hírportál

Ha Szerbiába indul, készüljön öt órás várakozásra

2021. július 15., csütörtök 13:13 | aznap frissítve

Az utóbbi hetekhez hasonlóan ismét nagy a torlódás alakult ki Magyarország déli határátkelőin, jelenleg a legrosszabb helyzet Horgos-Röszke határátkelőnén van Szerbia irányába, itt a várakozási idő akár 5 óra is lehet – adta hírül a Pannon RTV.

Jelenleg hat sorban engedik be az országba a személygépkocsikat, ezért a Szerbiába utazóknak az alternatív útvonalakat javasolják az illetékesek. Ám ez sem biztos, hogy sokat segít, hiszen megnövekedett a várakozási idő Röszke2-Horgos2 közúti átkelőnél is Szerbia irányába, ahol több mint 2 órát kell várni.

Emellett Tompa-Kelebiánál szintén 2 órát, Ásotthalom-Királyhalomnál pedig 1,5 órát kell várakozni. Ezzel szemben a többi kis határátkelőn jól lehet haladni, nincsen torlódás.

A hatósági adatok szerint az elmúlt 12 órában több mint 3000 jármű és 12000 személy lépett be Szerbia területére. A hétvégén ennél még nagyobb forgalomra kell majd számítani, erre nem árt előre felkészülni az utazóknak.

A Romániába igyekvőknek is kitartásra és sok türelme lesz szükségük, a magyar román határszakaszon, az M43-as autópályán a Csanádpalota határátkelő kilépő oldalán, az erős tranzitforgalom miatt 3 kilométeres a kamionsor – olvasható a Útinform oldalán.

Rovatok