Index Vakbarát Hírportál

Azonnali magyarázatot követel a kémprogram ügyében a MÚOSZ

2021. július 19., hétfő 12:21

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöksége megdöbbenve értesült arról, hogy Magyarországon egy kémszoftver segítségével magyar újságírókat és közéleti személyiségeket figyeltek meg. Ha ez így történt, az elfogadhatatlan, felháborító, törvénysértő, azonnali nyilvános, teljeskörű tájékoztatás szükséges – olvasható a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.

A nemzetközi tényfeltáró újságírók – köztük a magyar Direkt36 – összegzése szerint már évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust. A célpontként kiválasztott emberek között pedig voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacéget is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük – írja Direkt36 cikke egy nemzetközi tényfeltáró projekt következtetéseként. A kutatás során elmondásuk szerint közvetett bizonyítékokat találtak, amelyek arra utalnak, hogy a titkos megfigyelések mögött magyar állami szervek állnak. A MÚOSZ elnöksége felszólítja a magyar hatóságokat, hogy tisztázzák szerepüket a kémszoftver használatában, és hozzák nyilvánosságra, kinek a megrendelésére, kinek az engedélyével, milyen célból folyt titkos megfigyelés

– olvasható a közleményben.

Min megírtuk, a Pegasus elnevezésű kémprogrammal távolról, észrevétlenül lehet behatolni a kiválasztott iPhone-okba vagy Androidon futó eszközökbe egy olyan kiskapun keresztül, amelyről a gyártók és a mobiltelefonok szoftvereinek a fejlesztői sem tudnak.

Több mint 300 magyarországi célszemélyről írt a Direkt36, akiket megfigyelhettek. Szerepel közöttük 

Rovatok