Index Vakbarát Hírportál

Jön a nyolcadik népszavazás, lássuk, milyen ügyekben voksoltunk korábban

2021. július 21., szerda 15:32

Öt év elteltével ismét népszavazást kezdeményez a kormány, ezúttal a nagy port kavaró gyermekvédelmi törvényről mondhatjuk el a véleményünket. A Index ebből az alkalomból összegyűjtötte a korábbi népszavazások kérdéseit és eredményeit.

Népszavazást kezdeményez a magyar kormány a gyermekvédelem ügyében – jelentette be Orbán Viktor.

A kérdések a következők lesznek:

Mint ismert a gyermekvédelmi törvénybe csempészett homofób passzus komoly politikai vihart keltett belföldön és külföldön egyaránt. Az ügyben az országos népszavazás kezdeményezését az a kormányrendelet tette lehetővé, amely szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben. Korábban erre azért nem volt lehetőség, mert a járvány elleni védekezés miatt meghozott szabályok ezt nem engedték.

A koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény 4. paragrafusa azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy országos népszavazás kezdeményezhető

– olvasható a rendeletben. A rendelet július 21-én reggel nyolc órakor lépett hatályba.

A lehetőséget kihasználva Karácsony Gergely is jelezte szerda délelőtt, hogy országos népszavazást kezdeményez, méghozzá rögtön három témában is.

Reggel 8 órás hatálybalépéssel kijött egy rendelet, amely szerint végre országos népszavazás kezdeményezhető. Ennek alapján országos népszavazást kezdeményezek arról, hogy a kínai egyetem helyett a Diákváros épüljön meg Budapesten, hogy a kormány ne adhassa el az autópályákat és hogy legyen általános, ingyenes antitest-szűrés minden 60 év feletti honfitársunknak

– írta Facebook-oldalán a főpolgármester.

Magyarországon országos népszavazást a köztársasági elnök, a kormány, az országgyűlési képviselők egyharmada vagy 200 ezer választópolgár kezdeményezésére az országgyűlés rendelhet el. Hazánkban a népszavazás minden esetben ügydöntő, azaz a parlamentre nézve kötelező erejű, amennyiben az eredményes és érvényes. 

A mostani lesz a nyolcadik országos népszavazás hazánkban, összeszedtük, milyen ügyekben kérték ki a magyarok véleményét korábban.

Népszavazás 2016

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggeli videójában példaként említette ezt a népszavazást.

Mondjuk nemet, ahogy azt tettük öt évvel ezelőtt is, amikor Brüsszel a bevándorlókat akart Magyarországra rákényszeríteni

– emlékeztetett a kormányfő.

Népszavazás 2008

Népszavazás 2004

Népszavazás 2003

"Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?"

Népszavazás 1997

"Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét?"

Népszavazás 1990

"Kívánja-e ön, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül válasszák?"

Népszavazás 1989

Az eredmények a következőképpen alakultak:

Év Téma Érvényes? Érv. szav. Igen Nem
1989 a köztársasági elnök későbbi megválasztása igen 4 297751 2151926 50,07% 2145825 49,93%
munkahelyi pártszervezetek megszüntetése igen 4310999 4101958 95,15% 209041 4,85%
MSZMP elszámoltatása igen 4314550 4114994 95,37% 199556 4,63%
munkásőrség feloszlatása igen 4285604 4068420 94,94% 217184 5,07%
1990 a közt. elnök közvetlen megválasztása nem 1078899 926823 85,90% 152076 14,10%
1997 Magyarország NATO-csatlakozása igen 3919114 3344131 85,33% 574983 14,67%
2003 Magyarország EU-tagsága igen 3648717 3056027 83,76% 592690 16,24%
2004 a kórházprivatizáció visszavonása nem 2957320 1922680 65,01% 1034640 34,99%
kettős állampolgárság nem 2949849 1521271 51,57% 1428578 48,43%
2008 a kórházi napidíj megszüntetése igen 4026917 3385981 84,08% 640936 15,92%
a vizitdíj megszüntetése igen 4029596 3321313 82,42% 708283 17,58%
a felsőoktatási tandíj megszüntetése igen 4025258 3309616 82,22% 715642 17,78%
2016 kötelező betelepítés nem 3338481 55758 1,67% 3282723 98,33%
Forrás: valasztas.hu

(Borítókép: Urnák a VII. kerületiben kialakított 15. szavazókörben a szavazás megkezdése előtt a kvótareferendum napján 2016. október 2-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok