Index Vakbarát Hírportál

Újpest polgármestere közpénzen vett beszédtechnika órát

2021. július 21., szerda 13:06

Egy szerkesztőségünkhöz eljuttatott kimutatás szerint beszédtechnika óráról először 2020 áprilisában állított ki számlát a Taxiart Bt. Újpest önkormányzatának. Az egyszeri alkalom 10 ezer adóforintba került, a zárójeles bejegyzés szerint pedig azon Déri Tibor, a városrész polgármestere vett részt. A számlázó társaság beltagja az a Jónás Sándor, aki korábban a Hír TV hírolvasója volt.

Az egységár kalibrálása abból a szempontból figyelemfelkeltő, hogy Újpesti Önkormányzata 2021 februárjától ugyanilyen célra szerződést is kötött  Jónás Sándor cégével. 

A kontraktus szerint a „kommunikációs és beszédkészség fejlesztő tréning” díjazása öt és félmillió forint.

Amennyiben a szerződés a következő önkormányzati választásokig tartó képzést jelent, akkor tízezer forintos tarifával számolva havi másfél nap készségfejlesztésen vehetnek részt az arra rászorulók.

Szerettük volna megtudni, hogy ezeken a tréningeken ki, vagy kik vesznek részt, mint ahogy azt is, hogy hány beszédkészség-fejlesztő tréning alkalmat fed le a szerződés? Erre ugyan nem kaptunk választ, de a IV. kerületi önkormányzat azt közölte, hogy

Jónás Sándor (Taxiart Bt.) megbízása 2021 márciusától szól havi bruttó 550 ezer forintról, amiért ő beszédtechnika órák biztosítása mellett ellenőrzi nyelvhelyességi és helyesírási szempontból a városháza által közzéteendő szöveges tartalmakat és az önkormányzat egyes cégeinek elektronikus felületein megjelenő szöveges tartalmat, valamint az önkormányzati szervezésű rendezvények moderálási és műsorvezetői feladatait is ellátja.

Azt is hozzátették, hogy a szerződés átalánydíjas és az ellátandó feladat természetéből adódóan szabadnapmentes rendelkezésre állást követel.

(Borítókép: Az Újpesti Városháza homokzata a IV. kerület István út 14-ben. Fotó: Róka László / MTVA / Bizományi)

Rovatok