Index Vakbarát Hírportál

Kormányzati politikust, a paksi bővítési ex-államtitkárt is megfigyelhették a Pegasusszal

2021. július 23., péntek 13:07

A paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár, Aszódi Attila száma is szerepel azon a kiszivárgott listán, amely sajtóértékesülések szerint az izraeli NSO cég Pegasus nevű kémprogramjának lehetséges célpontjait tartalmazza – írja a Direkt36.

Úgy tudni, Aszódi Attila 2018 végén vált célponttá. Ekkor még tagja volt a negyedik Orbán-kormánynak, azonban egyre több konfliktusa adódott a felettesével, Süli János tárca nélküli miniszterrel, mivel Aszódi műszaki okok miatt nem akarta engedni a Paks II. projekt menetrendjének fellazítását.

A lap szerint a volt államtitkár hivatalos, kormányzati telefonszáma szerepelt a listán, ezen intézte a munkával kapcsolatos ügyeket. Amikor 2019 januárjában távozott a kormányból, készülékét is le kellett adnia.

A tényfeltáró lap kereste Aszódi Attilát, de nem akart nyilatkozni az ügyben. Keresték írásban Süli János hivatalát és a kormányszóvivői irodát is, de egyik helyről sem válaszoltak.

Süli János és Aszódi Attila konfliktusa összefüggésben lehetett azzal, hogy 2018-ra jelentős csúszásban volt a Paks 2. projekt. Az orosz fél annak ellenére sürgette a munkák megkezdését, hogy nem haladtak a magyar szabályoknak megfelelő atomerőmű megtervezésével. Az erre vonatkozó terveket 2018 végére sem adták le, pedig ezek szükségesek lettek volna ahhoz, hogy a magyar hatóságok kiadhassák az építkezés megindításához szükséges létesítési engedélyt.

Süli János nyitott lett volna azokra az orosz ötletekre, amelyek a terv fellazításán keresztül a csúszás ledolgozását szorgalmazták, Aszódi Attila azonban elzárkózott ezektől, mivel az eredeti menetrendben is szereplő szakmai alapokhoz ragaszkodott. 

Aszódi Attila 2019-ben, menesztését követően az Indexnek nyilatkozva elismerte, hogy voltak nézeteltérései a miniszterrel, elbocsátása azonban váratlanul érte, és csak aznap értesült róla.

Korábban a Direkt36 több mint 300 magyarországi olyan célszemélyről írt, akiket megfigyelhettek az izraeli NSO kémszoftverének segítségével. Aszódi Attilán kívül szerepel közöttük 

Kormányzati részről Szijjártó Péter és Gulyás Gergely cáfolta, hogy törvénytelen adatgyűjtés folyt volna. A megfigyelési ügy szóba került a tegnapi Kormányinfón is, és egyetlen megjegyzés erejéig Orbán Viktor kormányfő is kitért rá ma reggeli rádióinterjújában.

Rovatok