Index Vakbarát Hírportál

Tragédia a salgótarjáni kórházban: meghalt egy kismama

2021. július 25., vasárnap 18:40

Egy vizsgálat után elesett egy 26 éves pásztói kismama szerdán a Szent Lázár Megyei Kórházban, és olyan szerencsétlenül ütötte be a fejét, hogy azonnal meghalt – írja a NOOL

A lap megkereste az intézményt, amely arról tájékoztatott, hogy vizsgálják az eset körülményeit, így ezekről egyelőre még nem tudnak nyilatkozni. Amint tisztázódnak a haláleset okai, tájékoztatást ígértek.

A haláleset miatt a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a kórház bejelentése alapján közigazgatási hatósági eljárást indított a körülmények tisztázása érdekében. Közben pénteken a feljelentés alapján a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást indított szakértők bevonásával.

A nyomozás érdekeire való tekintettel további információt nem adtak. 

Rovatok