Index Vakbarát Hírportál

Egy kétszáz éves fa veszélyezteti Zalatnay Sarolta épségét

2021. július 26., hétfő 07:07

Egy az udvarán álló kétszáz éves fa miatt veszélyben van Zalatnay Sarolta és a szomszédai – írja a Blikk. Emlékeztetnek arra is, hogy egy hatalmas fa ága az énekesnő házára szakadt egy februári viharban, és most a napokban ugyanez történt, csak ezúttal a teraszra zuhant az ág, és a mellettük álló ház tetejét is megrongálta.

A legendás énekesnő lapnak azt is elmondta, reméli, a biztosító ezúttal is fizeti a károkat. A károkról azt mondta, a szomszéd házon eltörtek a cserepek, lyukas lett a tető, és emiatt be is ázott a szomszéd háza.

Egymást érik a viharok, ez a fa pedig nagy veszélyt jelent ránk nézve, végleges megoldást kell találni a problémára

– fogalmazott, és hozzátette, egyelőre nincs, aki segítsen neki.

Beszélt arról is, attól tart, hogy legközelebb a magasabban lévő ágak zuhannak a mélybe, ami még nagyobb rombolással járna, és az akár tragédiához is vezethetne. Az énekesnő egyébként korábban már próbálta megoldania helyzetet, de elmondása szerint a katasztrófavédelem nem megy ki a helyszínre, mert nincs közvetlen életveszély. 

 Ezt nem értem, ha ez a fa rádől valakire, az szerintem elég veszélyes

– jegyezte meg, de beszélt arról is, hogy a fát kétszázezer forintért vágnák ki, de most, hogy kevesebb fellépése van a koronavírus miatt, ez nem kis pénz. 

Rovatok