Index Vakbarát Hírportál

Pegasus-ügy: a Honvédelmi bizottságban hallgatnák meg Pintér Sándort és a TEK-főigazgatót

2021. augusztus 3., kedd 16:53

Hiába jelent meg egy hete Pintér Sándor belügyminiszter a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén, a kormánypárti tagok távolmaradása miatt nem adhatott érdemi tájékoztatást a Pegasus-ügyben. Most a Honvédelmi és rendészeti bizottság ellenzéki tagjai próbálkoznak azzal, hogy választ kapjanak a kérdéseikre.

Használta-e a TEK a Pegasus kémszoftvert? – erről kérdezné a Honvédelmi és rendészeti bizottság a belügyminisztert és a TEK főigazgatóját. A bizottság két ellenzéki alelnöke és tagja, Vadai Ágnes (DK), Lukács László (Jobbik) és Harangozó Tamás (MSZP) közös közleményben tudatták, hogy több kérdés tisztázására is kezdeményezik Pintér Sándor belügyminiszter és Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának meghallgatását.

A kérdéseik:

A három ellenzéki bizottsági tag a közleményben emlékeztet rá, hogy az utóbbi években a TEK szinte minden bizottsági ülésen kérte: aktuális beszerzéseik nemzetbiztonsági okokból mentesüljenek a közbeszerzési törvény hatálya alól. Az ellenzék azt szeretné tisztázni, hogy e beszerzések között ott volt-e a Pegasus nevű kémszoftver is.

Korábban öt kérdésre várt volna választ Pegasus-ügyben a hatpárti ellenzék a Nemzetbiztonsági bizottságban, de a kormánypárti tagok megakadályozták, hogy az ülés határozatképes legyen.

Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke arról tájékoztatta az Indexet, hogy a mostani és az előző ciklus összes iratanyagát, közbeszerzési mentesítő kérelmét, illetve az azokra született beszámolókat tüzetesen, valamint részletesen át fogják tekinteni.

Az a céljuk, hogy megtudják, volt-e beszerzése a Pegasus nevű kémprogramnak. Ha igen, akkor a másik fontos kérdés, hogy ezt az eszközt kik mire, hogyan, mikor, milyen engedéllyel használták fel – mondta Stummer János az Indexnek.

Nemrégiben Pintér Sándor figyelmeztette az RTL Klub Híradójának riporterét, hogy már az is törvénysértést követhet el, aki csak kérdez a Pegasus szoftverről. Azt is mondta, hogy csak a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén hajlandó válaszolni a kérdésekre az ügyben.

Tekintsünk el ettől a kérdéstől. Úgy gondolom, végig kell gondolni azt is, hogy lejátsszák-e ezt. Köszönöm szépen a lehetőséget

– jegyezte meg a belügyminiszter.

Közben a Direkt36 megírta, hogy Csikász Brigitta korrupciós ügyekkel foglalkozó bűnügyi újságíró telefonjának technikai elemzése „egyértelműen kimutatta a Pegasus nyomait”.

Rovatok