Index Vakbarát Hírportál

Jakab Péter letépné a hímtagját a pedofíliával vádolt volt jobbikosnak

2021. augusztus 5., csütörtök 15:55 | aznap frissítve

Reagált Jakab Péter arra, hogy egy volt jobbikos politikus ellen gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. Úgy tudni, a férfi 2019-ben a Jobbik színeiben a gyulai önkormányzati választáson indult.

Csengeri Lajos, a Jobbik gyulai alapszervezetének elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy harminc-negyven éve ismeri a férfit, és ahogy a közvéleményt, őt is megdöbbentette a rendőrségi hír. Hozzátette, hogy a jogerős bírósági ítéletig mindenkinek kijár az ártatlanság vélelme.

Jakab Péter Jobbik-elnök azonban már ennél nyíltabban fogalmazott. Facebook-bejegyzésében azt írta:

Mit szólok ahhoz, hogy egy volt gyulai jobbikost pedofil vádakkal gyanúsít a rendőrség? Pont azt, amit minden normális ember. Ha tehetném, letépném a tökét. 

Azt is közölte azonban, hogy mivel erre a jogszabályok nem adnak lehetőséget, a kémiai kasztrálást pártolná, és arra emlékeztetett, hogy a Jobbik ezt már évek óta javasolta a hasonló bűncselekmények esetére.

De mivel a Fidesz ezt is elutasítja, így marad a jelenlegi, többéves késéssel elfogadott pedofiltörvény és a remény, hogy – ha a vádak igazolást nyernek – nem ússza meg ez az aberrált annyival, mint a fideszes Kaleta

 – tette hozzá.

Ezt követően felidézte Kaleta Gábor volt perui nagykövet titokban történő hazaszállítását és megdöbbentően alacsony büntetését, és azt írta, pedofilokkal szemben nála nincs kegyelem.

Rovatok