Index Vakbarát Hírportál

Tudja, mivel érdemes a Balatonra utazni?

2021. augusztus 9., hétfő 19:16

Nekünk a Balaton a Riviéra, és ebben a pici országban nincsenek nagy távolságok, mégis felmerül a kérdés: mivel érdemes leutazni? Mennyi idő alatt érünk le, és mennyiért?

Az autóstoppolásnak mára leáldozott. Talán mert gyanakvóbbak lettünk, nem szívesen engedünk személyes terünkbe idegeneket. Na és azért is, mert jóval többeknek van autójuk, mint pár évtizede. Ezt a kalandos műfajt szép lassan helyettesítette a közkedvelt telekocsi, némi szervezéssel Budapestről akár egy ezresért lógathatjuk a lábunkat a Balatonban. Biciklivel pedig ingyen is, ha bevállalunk hat-hét óra tekerést. 

Ha egyedül vagyunk, amikor csak a kényelem és a szabadság számít, akkor egyértelműen autó. Oda és akkor megyünk, ahová csak szeretnénk. Nem alkalmazkodunk senkihez, ahogy esik, úgy puffan, a magunk urai vagyok. Ám ha meg kell fogni a pénzt, akkor kalkulálni kell, főleg ha nem egyedül, hanem családdal utazunk. 

Alig több mint száz kilométer Budapestről a magyar tenger (sokunknak igenis az!), mégis redőket gondterhelünk homlokunkra, amikor az odautat tervezzük. Mégpedig azért, mert nem mindegy, hogy lesuhanunk bő egy óra alatt, vagy rostokolunk, idegeskedünk, méltatlankodunk egész úton, és mire leérünk, már kocsányon lógnak idegeink. 

Hív a vasút, vár a MÁV!

Képzeljük el, hogy egyedül vágunk neki az útnak Budapesttől Siófokra, vagy az északi partra, Balatonfüredre, és nincs autónk, vagy épp szervizben van, ezért a Déli pályaudvar felé vesszük az irányt. Most ne számoljunk a városon belüli BKV-zás idejével, habár nyomós okunk lehetne rá, a budai vasútállomás ugyanis egy pesti külkerülettől akár egyórányi bumlizásra is lehet. 

Siófok 115 kilométer, a vonatok pedig szinte félóránként indulnak arrafelé. Ha túltesszük magunkat a különös rejtélyen, hogy miért startolnak párperces különbséggel ugyanoda, ugyanolyan menetidővel, de más-más áron vonatok (Tópart expressz és Intercity, utóbbi háromszáz forinttal drágább), akkor felpattanhatunk az egyikre 2200 (vagy 2500) forintért, és egy óra húsz perc alatt leléphetünk a siófoki peronra.

Ez bizony nem rossz szintidő (86 kilométer/óra). Ha meg akarjuk úszni a pót- és helyjegyet, akkor személlyel is lezakatolhatunk röpke két óra alatt. Annyi extra jár még ehhez, hogy a menetrend szerint „A vonat első kocsija műszaki ok miatt lezárva közlekedik, utazásra nem vehető igénybe.” Persze buddhista türelemmel kell viselnünk, hogy a vasparipa szinte minden szilvafánál megáll. 

Balatonfüred 132 kilométerre van a Déli pályaudvartól. Ha akarunk, egy óra 46 perc alatt lesüvíthetünk 2520 forintért. Vagy vállat vonva két óra 46 percet izzadhatunk többnyire a pusztában várakozva egy személyvonaton. 

Ha többen eredünk útnak, kissé módosulnak a költségek. Gyerekünkkel máris jogosultak vagyunk családi kedvezményre (33 százalék). Kutyát öt-hatszáz forintért vonatoztathatunk, kerékpárt pedig jelképes összegért, 99 forintért. 

Menetjegyárak (zárójelben hely- és pótjegyekkel) Budapest–Siófok Budapest–Balatonfüred
 Egyedül 2200 (2500) Ft 2530 (2820) Ft
 Egy gyerekkel 2570 (3170) Ft 2940 (3540) Ft
 Két felnőtt, két gyerek 5140 (6340) Ft 5880 (7080) Ft

Dugóban, de szabadon?

Gyorshajtás nélkül, szabálykövető állampolgárként autóval akár egy óra pár perc alatt is lezúghatunk Siófokra, és másfél órát kell csak vezetnünk, ha savanyúvizet szeretnénk inni Balatonfüred központjában. 

De csak ha este vagy éjszaka indulunk. Mert szezonban napközben, kiváltképp hétvégén kiszámíthatatlan a menetidő. Akár két óránál is többet vánszoroghatunk libasorban, mire megpillantjuk a Balatont. 

Ilyenkor sokak jó ötletnek tartjuk a jó öreg 7-es országutat. Nemritkán annyian próbáljuk kicselezni a tömeget, hogy a főúton is beáll a forgalom, és csöbörből vödörbe kerülve mi is órákat araszolgatunk. Pedig ideális esetben is majdnem két óra lenne a menetidő Balatonfüredig. Legfeljebb azzal vigasztalódhatunk, hogy megspóroltuk az autópálya-matrica árát. 

 Elégetett üzemanyag és autópály-matrica  Budapest–Siófok  Budapest–Balatonfüred
 Kis autó (5 liter/100 km) 2590 Ft 3000 Ft
 Átlagos középkategóriás (8 liter/100 km) 4140 Ft 4750 Ft
 Prémium (12 liter/100 km) 6210 Ft 7130 Ft
Autópálya-matrica (tíznapos) 3640 Ft  3640 Ft

Mindent összevetve a magányos utazóknak majdnem mindegy, mivel mennek, kis autóval vagy vonattal, nagyjából 2500-3000 forintért kisétálhatnak valamelyik mólóra. De egy négyfős családnak sem oszt-szoroz sokat, hogy mit választ, kivéve persze ha nagy, prémiumkategóriás autóval kerekedik fel, mert akkor majdnem egyharmadával többe kerül az odaút. 

Habár viszonylag gyorsak és pontosak a vonatok, kalkulálni kell azzal is, hogy jó eséllyel nem egy sarokra lakunk az állomástól, és azzal is, hogy a célba vett nyaraló sem a bakterház tövében emelkedik. A kényszerű séta jelentősen megnövelheti az utazási időt. Mindennek tetejébe a rohanós pakolgatás-cipekedés sem igazán fokozza az önfeledt rekreációt. 

Igen ám, de a tisztasággal ellentétben pont nem érdekel senkit sem a mozdony és a vasúti kocsi műszaki állapota, csak felszállunk rá, majd talán örökre búcsút mondunk neki a tóparton. 

Nem úgy a gépkocsinál: tankolás, matrica, takarítás, műszaki vizsga, defekt, tíz kilométeres dugó, koccanás és ordítozás a szerintünk veszélyesen, túl lassan vagy túl gyorsan vezető sofőrtársainkkal. Macerás ügyek tömkelege, amelyek erősen visszavesznek a szabadság mámorító érzéséből. 

(Borítókép: A Szolnok és Fonyód között közlekedő Napfürdő Expressz Balatonvilágosnál 2021. július 11-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok