Index Vakbarát Hírportál

Jön a szigor, több száz magyar autós kerülhet börtönbe

2021. augusztus 10., kedd 09:50

Május 14-én lépett életbe a Büntetőtörvénykönyv azon módosítása (a 239./B paragrafus), amely szigorította az eltiltás hatálya alatti járművezetés szankcióját – hívja fel a figyelmet a Pénzcentrum. Ez alapján, ha valaki úgy vezet autót, hogy közben eltiltották attól, vétség miatt akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik. 

Kiemelik, hogy ha valakitől a bíróság vette el a jogosítványt, és ennek ellenére is vezet, azt sokkal komolyabb szankciókkal sújthatják, ugyanis ez esetben akár három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A lap ezért most megkereste az Országos Rendőr főkapitányságot arról, hogy május 14. óta hányszor indítottak eljárást ilyen ügyben. 

Ez alapján vétség miatt 607 eljárás indult olyan sofőrök ellen, akik eltiltás ellenére ültek autóba, és 243 esetben indult eljárás olyan sofőr ellen, aki a bírósági eltiltás ellenére ült autóba, ami már bűntettnek minősül. Azért is érdemes ilyenkor szabálykövetőnek lenni, mert a jogosítványt csak nagy hercehurca árán kaphatjuk vissza, ami azt jelenti, hogy ha valakinek fél évnél hosszabb időre veszik el a vezetői engedélyét, akkor azt nem automatikusan kapja vissza, hanem el kell végezni egy kötelező utánképzést, ezt már Pető Attila közlekedési szakértő mondta a lapnak. 

Hozzátette, hogy ez még a jogosítvány megszerzésénél is bonyolultabb ügy, ugyanis ilyenkor megvizsgálják, hogy mi lehet a gond az illetőnél, és előfordulhat az is, hogy pszichológushoz kell járni. Nagyon szigorú vizsgák vannak, ha ezeket az illető sikerrel teljesítette, akkor kaphatja vissza a jogsiját – mondta Pető Attila.

Rovatok