Index Vakbarát Hírportál

Mécsesekkel világították ki a kátyús utat Mosonmagyaróvár mellett

2021. augusztus 13., péntek 21:03

Mécsesekkel világítottak ki egy utat Mosonmagyaróvár közelében – közölte az RTL Klub Híradó. A mécsesekkel az egyik autós a kátyúkat igyekezett jelölni, egyben pedig arra akarta felhívni a figyelmet, hogy helyre kéne hozni az utat. Mindeközben az úthibákat jelző táblára a „elhanyagolt boszorkány leszállópálya” feliratot pingálta. 

Az RTL-nek nyilatkozó helyiek megerősítették, hogy az út tényleg rossz állapotban van. 

Katasztrofális állapotban van. Ha az ember itt egy kicsivel gyorsabban megy, akkor itt vége az autónak

– mondta egyikük.

A Magyar Közút az esettel kapcsolatban azt írta, hogy Mosonmagyaróvár környékén idén eddig 9,2 kilométernyi utat újítottak fel. Az akció másnapján egyébként végeztek is kátyúzást a közelben, de ez önmagában még a helyieket nem teszi boldoggá.  

30 éve ez ilyen. Úgyhogy igazából fél évig bírja, aztán kezdődik előlről

– mondta egy másik környékbeli. 

A közútkezelő cég állandóan próbálja javítani az utakat: az utóbbi 10 évben összesen 6 ezer kilométernyi utat újítottak fel, de az utak állapota így sem a legjobb.

Ráadásul az úthibák miatt keletkezett károknál az embereknek bizonyítaniuk kell a biztosító részére, hogy tényleg a kátyúk miatt keletkezett a kár. 

Az RTL az ügyben nyilatkozó szakértő azt javasolta, hogy ha valakivel ilyesmi történik, akkor még a helyszínen készítsen fotót az esetről. 

Rovatok