Egy hasonló busz, egy hangos fékcsikorgás, egy rémálom – a hétvégi tömegszerencsétlenség túlélői mind átélhetik a poszttraumásstressz-szindrómát, ami a traumakutatók szerint akár hetekkel, hónapokkal a tragédia után is előjöhet. A történtek feldolgozásában a szakembereken túl a közösségi összefogás is segíthet. Székesfehérváron több kezdeményezés is indult a napokban, ezekről a város polgármestere, Cser-Palkovics András beszélt lapunknak.
Mint arról korábban beszámoltunk, nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben az M7-es autópályán, Szabadbattyánnál vasárnap hajnalban a buszbalesetben.
A sérülteket a helyszíni ellátás után Siófokra, Veszprémbe, Székesfehérvárra és Budapestre vitték kórházba. A könnyebb sérülést szenvedők közül már többen hazatérhettek, otthonukban igyekeznek feldolgozni a történteket. A szakemberek szerint az ilyen típusú tömegszerencsétlenségek azokat is megviselhetik, akik egyébként nem voltak a helyszínen, csak a hírekből értesültek róla.
Nekem is van buszsofőr ismerősöm, akár ő is vezethetett volna.
Mi is terveztünk hasonló utazást, csak a szerencsén múlt, hogy végül nem mentünk
– ilyen és ehhez hasonló gondolatok szövik át a mindennapjainkat. Az áldozatok családtagjainak, valamint a túlélőknek a beszámolói pedig még közelebb visznek bennünket. Ez az úgynevezett közösségi gyász, ami bármilyen tömegszerencsétlenség, terrorcselekmény hatására előjöhet, főként akkor, ha itthon történt az eset és magyar áldozatok is vannak. Talán mindannyian emlékszünk a veronai buszbalesetre, ahol az utasok többsége ráadásul fiatalkorú volt – mondta lapunknak Zelena András gyászterapeuta, traumakutató egyetemi docens.
Ahogy arról már írtunk, Orbán Viktor és Novák Katalin is részvétét nyilvánította a Facebookon, de a balesethez közel eső Székesfehérvár polgármestere is együttérzését fejezte ki, valamint az önkormányzat nevében minden segítséget felajánlott az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.
Cser-Palkovics András most az Indexnek is beszámolt a legfrissebb aktualitásokról.
Több megkeresést kaptunk családtagoktól, ismerősöktől, akik szerettek volna információt szerezni hozzátartozóik állapotáról. Őket elláttuk kontaktokkal, és úgy tudjuk, hogy a kapcsolatfelvétel sikerrel megvalósult. Emellett hétfőn egy család jelentkezett be nálunk, akik távolról érkeztek azért, hogy meglátogassák a Szent György kórházban ápolt szerettüket. Nekik az önkormányzat szállást biztosít, de más fronton is rengeteg felajánlás, segítség érkezett, több vendéglátós is ellátást ajánlott. Tudunk egy sérültről, akit nem Székesfehérváron kezelnek, de egy helyi közszolgáltató cégnél dolgozik, a környéken sokan ismerik. Természetesen neki is állunk a rendelkezésére
– mondta Cser-Palkovics András, aki szerint a történtek az egész országot megrázták. Mint mondja, Székesfehérváron különös erővel mutatkozott meg az összefogás ereje, több helyen a városban fekete zászlót, gyertyákat, virágokat helyeztek el, de a napokban papok, lelkészek is imát mondtak az elhunytakért és hozzátartozóikért.
Zelena András szerint a fent említett gesztusok mellett több szakember is önként ajánlotta fel a lelki támogatását, ami szintén elengedhetetlen egy ilyen helyzetben.
„A gyászt alapvetően két nagy csoportra bonthatjuk. Van az úgynevezett anticipációs veszteség, amikor például a 97 éves szerettünk már hónapok óta kórházban van, és nem javul az állapota. Bármennyire is nehéz ezt megélni, a halál előre jelzett, el tudunk köszönni, fel tudunk készülni a legrosszabb forgatókönyvre.
Illetve van az előre nem jelezhető halál, amely villámcsapásszerű fájdalmat okoz a hozzátartozóknak.
Utóbbi olyan értelemben mélyebb, hogy szembesíti a hozzátartozókat az élet törékenységével, kiszámíthatatlanságával” – részletezte lapunknak a gyászterapeuta.
Zelena András ugyanakkor úgy véli, hogy a túlélőknek is szükségük van segítségre, a tragédiát követő időszakban a családtagok, barátok, kollégák támogatása kulcsfontosságú lehet. Többek közvetlenül a baleset után azt mondták, hogy fel sem fogták, mi történt, hiába voltak ott, homályosak a részletek.
Mindez azért lehetséges, mert a sokk hatására az agy egy ideig blokkolja magát az eseményt és annak előhívását. Később az emlékek viszont bármilyen váratlan szituációban előtörhetnek, ez az úgynevezett acting out, amit egy hasonló busz látványa, egy hangos fékcsikorgás is előidézhet, de az emlékek rémálom formájában is előjöhetnek. A poszttraumásstressz-szindróma tipikus jele emellett, hogy a hozzátartozó ingerlékeny lesz, de a pozitív és negatív irányú felfokozott érzelmi reakciók, valamint a túlaggódás is árulkodó jel lehet. Ha szerettünk nem mer például többé buszra, repülőre ülni, akkor egyértelműen segítségre van szüksége
– magyarázta a traumakutató. Azonban az érintett túlélők közül volt, aki úgy nyilatkozott, hogy soha többé nem lesz elégedetlen az életével, míg mások második születésnapként tekinthetnek a történtekre, ők új esélyt kaptak aznap, ha úgy tetszik, újjászülettek.
„Bármit is éreznek, fontos. hogy tudják, nem ciki segítséget kérni” – tette hozzá a szakember.
(Borítókép: Cser-Palkovics András. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)