Index Vakbarát Hírportál

Beállt az M7-es, rengeteg a baleset az utakon

2021. augusztus 19., csütörtök 18:09

Elindultak az augusztus 20-i hosszú hétvégére az emberek, aminek következtében a szokásosnál is nagyobb a torlódás Budapest irányából a Balaton felé az M7-es autópályán. Erős a forgalom, szakaszos lassulásra kell készülni a fővárostól egészen Székesfehérvárig, azaz hatvan kilométeres szakaszon – közölte az Útinform.

A fővárost és környékét érdemes elkerülni, mert több be- és kivezető úton baleset lassítja a haladást. Az M0-s autóút déli szektorán a Hárosi Duna-hidat javítják. Az M1-es autópálya felé vezető oldalon Dunaharaszti és Halásztelek között torlódik a forgalom. Az ellenkező irányban, az M5-ös autópálya felé is több kilométeres araszolásra kell készülni, mindkét irányban több mint egy óra a menetidőtöbblet.

Emellett az M3-as autópályán, a Vásárosnamény felé vezető oldalon, Gödöllő és Bag között a sűrű forgalom miatt lelassul a haladás. Ráadásul messzebb, Karácsond térségében baleset történt. A 84-es kilométernél a belső sávot lezárták, torlódik a kocsisor.

Ezenkívül a 12-es főúton, Vác és Verőce között egy motor és egy személyautó ütközött össze. Az 1-es kilométernél a fél útpályát lezárták.

Bács-Kiskun megyében sem jobb a helyzet, ott az 55-ös főúton, a 70-es kilométernél, Mélykút és Tataháza között egy személyautó árokba hajtott. Félpályán engedik a járműveket.

Vas megyében egy kamion gyulladt ki a 84-es főúton. Sárvár és Gérce között az 59-es kilométernél az oltás és mentés idejére a főutat lezárták. A forgalmat Celldömölk felé terelik.

Motoros és busz ütközött össze Győr-Moson-Sopron megyében a 85-ös főúton. A 38-as kilométernél a főutat lezárták, kerülni a településen belül lehet.

A 102-es főúton, Zsámbékon közlekedésre veszélyes fákat vágnak ki. Emiatt a 6-os kilométernél útszűkület alakult ki, érdemes fokozott figyelemmel vezetni.

Rovatok