Index Vakbarát Hírportál

Rusvai Miklós: Novemberben tetőzhet a negyedik hullám

2021. augusztus 24., kedd 14:30

Rusvai Miklós állatorvos szerint a koronavírus negyedik hulláma már elkezdődött, szeptemberben pedig tovább romlanak majd a számok  mondta az M1 Ma reggel című műsorában.

A víruskutató arra számít, hogy a járvány novemberben tetőzhet, a begyorsulás pedig a hűvös, nyirkos őszi idő beköszöntével kezdődik, vagyis október második felében- novemberben.

Úgy véli, hogy a negyedik hullám nem hagy maga után annyi halottat majd, nem lesz annyi lélegeztetőgépes, nem lesz annyi súlyos beteg, erre már biztosíték a körülbelül 65 százalékos átoltottság. A fertőződést a vakcina nem akadályozza meg, vagyis a fertőzöttek száma lesz majd magas, de a betegek, a lélegeztetőgépen lévők és a halottak száma nem.

Rusvai Miklós mindenkit az oltásra biztat, és amondó, a vakcinák 99 százalék fölötti arányban védenek attól, hogy valaki meghaljon vagy lélegeztetőgépre kerüljön.

Rovatok