Index Vakbarát Hírportál

Unokázós bűnbandát számoltak fel a rendőrök

2021. augusztus 25., szerda 18:27

Ferihegyen őrizetbe vették egy unokázós csalásokra szakosodott bűnszervezet egyik irányítóját, amivel így a bűnbanda összes tagja rács mögé került. 

A 42 éves H. Ernő gépe még augusztus 18-án landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A férfi ellen a budapesti nyomozók kezdeményezték a nemzetközi elfogatóparancs  kiadását és Sheffieldben őrizetbe is vették, ezután szállították Budapestre. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozásának adatai szerint a 21 tagú bűnszervezet – melyet a férfi három társával Angliából irányított – 

összesen mintegy 47 millió forintos kárt okozott idős embereknek Magyarországon.

A szervezet minden tagját azonosították és elfogták a BRFK nyomozói, az okozott kár közel ötödét visszakapták a károsultak – közölte a rendőrség. H. Ernőt 24 rendbeli csalás bűntettével, 2 rendbeli csalás bűntett kísérletével és 17 rendbeli pénzmosás bűntettének elkövetésével gyanúsítják. A férfit – korábbi bűncselekményei után kiszabott börtönbüntetés letöltése miatt –  büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.   

Az esettel kapcsolatban a rendőrök korábban két videót is közzétettek az elfogásokról, a pénz viccadásáról és bizonyítékként szolgáló hangfelvételekről.

Rovatok