Index Vakbarát Hírportál

Küszöbön az orvosi ügyeleti díj emelése

2021. augusztus 26., csütörtök 20:12

Az orvosok igazságtalanságként élik meg, hogy a túlmunkában töltött időért kevesebb pénz jár, mint a normál műszakért.

Még nem készült el a javaslat az orvosok ügyeleti díjáról, amelyet az Országos Kórházi Főigazgatóság állít össze – derült ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jelentéséből.

Az orvosi kamara júniusban levélben hívta fel figyelmét Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszternek azokra a problémára, amely a tavasszal bevezetett új egészségügyi szolgálati jogviszony sem tudott megoldani, vagy éppen az új jogszabály miatt jött létre. 

Ugyanakkor az orvosok kétharmadának helyzete javult az egészségügyben elfogadott jelentős béremelés következtében

– derült ki a MOK egyik kutatásából, amelyben 279 szakorvost kérdeztek meg a márciusban bevezetett új szolgálati törvényről.

A kérdőívből az is kiderült, hogy a jelentős ügyeleti díj csökkentése okozza felháborodásuk alapját, ugyanis

az ügyeleti óradíjat mindössze 70 százalékos összegben számolják el a kórházak.

Az orvosok igazságtalanságként élik meg, hogy a túlmunkában töltött idő díjazása kevesebb, mint a normál munkaidőben töltötté, és semmilyen arányosságot nem tartalmaz a feladatellátás nehézségével, felelősségével vagy az ügyeleti terheléssel.

A számukra elfogadható óradíjra is rákérdezett a MOK, eszerint a megkérdezett orvosok a hétköznapi ügyeletért nettó 9, a hétvégi ügyeletért nettó 12 ezer forintos óradíjat tartanának elfogadhatónak – mondta Álmos Péter, az orvoskamara alelnöke nemrégiben. 

A vitatott kérdésben az  Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) már elkezdte a javaslat kidolgozását, a szakmai szervezetekkel való egyeztetés még most is folyamatban van. 

A Magyar Orvosi Kamara beszámolója szerint

a második megbeszélésen az OKFŐ munkatársai több lehetséges változatot ismertettek, melyre a részletes számításokat el fogják végezni. Az ismertetett változatok nagy vonalakban a tárgyalási javaslatunkban leírtakhoz illeszkednek.

A problémáról a két szervezet már februárban egyeztetett, akkor abban állapodtak meg, hogy szeptember 30-ig bírálják felül az ügyeleti díjakat az egészségügyben. 

Vagyis a fentiek olvasatában már csak idő kérdése, hogy az orvosok által sokat vitatott alacsonyabb ügyeleti díj korrekciója megtörténjen, ami kulcsfontosságú, ugyanis ahogy arról már írtunk, kevés a szakember a hétvégi ügyeletek ellátásához.

(Borítókép: Orvosok Nyíregyházán a Jósa András Oktatókórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 2-án. Fotó: Balázs Attila / MTI)

Rovatok