Index Vakbarát Hírportál

Fekete-Győr András nem szereti a pártok közötti cicaharcot

2021. augusztus 30., hétfő 14:00

A Momentum nem támogatja a budapesti atlétikai világbajnokság megrendezését, de módosítanák a főpolgármester előterjesztését. Fekete-Győr András a Demokratikus Koalíciónak és Karácsony Gergelynek is üzent. A főpolgármester korábban azt mondta, „cicaharcnak” is lehet nevezni, hogy egymásra licitálva kezdeményezték az atlétikai világbajnoksághoz adott hozzájárulás visszavonását.

Fekete-Győr András hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, múlt héten a Demokratikus Koalíció úgy nyújtott be egy határozattervezetet a fővárosi közgyűlésnek az atlétikai világbajnokságról, hogy nem egyeztetett az ellenzéki koalíciós pártokkal.

Karácsony Gergely főpolgármester pedig előreszaladt másnap reggel, és bejelentette, hogy Budapest nem fogja támogatni az atlétikai világbajnokságot

– idézte fel a Momentum elnöke. Hozzátette, hogy a fővárosi közgyűlés erről szavazhat szerdán.

A főpolgármester bejelentése után Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „A politikában nincs szerzői jog. Örülni kell annak, ha valamely javaslat támogatókra lel.”

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában erre reagálva Karácsony Gergely azt mondta, nevezhető „cicaharcnak” a DK üzengetése, de ő ebből „kiiratkozna”, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyjából fél éve következetesen képviseli az álláspontját.

Többször is kijelentette, hogy ha a Diákváros nem a kormánnyal előzőleg megkötött megállapodásnak megfelelően valósul meg, nem támogatja az atlétikai világbajnokság megrendezését.

Fekete-Győr András szerint

a jövő évi választást megnyerni és legyőzni az Orbán-kormányt könnyebb lesz, mint kormányozni az országot.

Kifejtette: a Momentum azonban elszánt és elhivatott, de ehhez az is kell, hogy azt a politikai kultúrát, amely a kölcsönös tiszteleten és együttműködésen alapul, mindig betartsák.

A hétfői sajtótájékoztatón a pártelnök kijelentette, hogy az Egészséges Budapest Programot meg kell tartani, az egészségügynek szüksége van ezekre a fejlesztési pénzekre, ugyanakkor „mindenféle elhamarkodott” előterjesztést a messzemenőkig elutasítanak.

„Mi Diákvárost szeretnénk a budapesti diákoknak” – fogalmazott Fekete-Győr András. Azt is hangsúlyozta: egyértelmű, hogy a Fidesz nem tartja magát a megállapodáshoz, amelyet aláírt a főváros és az Orbán-kormány.

Mi nem akarunk Fudant, ami azt illeti, a kínaiak sem nagyon akarják már, mert olyan szinten kár érte a presztízsüket a nyugati világban az ellenzéki demonstrációk hatására

– mondta Fekete-Győr András. Ez szerinte azt jelenti, hogy Fudan Egyetem nem, de Diákváros lesz, az atlétikai stadion azonban „sajnos” már épülőben van.

„Ebbe a kompromisszumba mi belementünk a budapestiek egészsége érdekében” – tette hozzá. Ezért a Momentum egy olyan módosítással él, amely a budapesti emberek egészségét szolgáló Egészséges Budapest Programot berakja Karácsony Gergely előterjesztésébe az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban.

„A koronavírus negyedik hulláma kellős közepén most ez a budapesti és nemzeti prioritás” – szögezte le Fekete-Győr András.

Az atlétikai vb-t nem támogatják, de...

Havasi Gábor fővárosi egészségügyi tanácsnok a Momentum budapesti frakciójának a nevében egyértelművé tette, pártja nem támogatja a budapesti atlétikai világbajnokság megrendezését, ugyanis a rá szánt milliárdokat a koronavírus okozta gazdasági károk idején sokkal hasznosabban is el lehetne költeni.

A vétó mellett azonban azért nem álltak ki eddig, mert a kormány egészségügyi fejlesztéseket ígért az atlétikai világbajnokság támogatásáért cserébe a főváros és a kormány között korábban megszületett megállapodás szerint.

Havasi Gábor úgy véli, hogy 2019 végén jó kompromisszum született: Budapest fejlesztheti, felújíthatja az egészségügyi, háziorvosi rendelőket, a kormány meg építhet egy újabb stadiont.

Éppen ezért a Momentum álláspontja az, hogy a megállapodást be kell tartani, tartatni, ezért a párt budapesti frakciója olyan módosítót fog beadni, amely az Egészséges Budapest Programot is beemeli a főpolgármester előterjesztésébe. 

A sajtótájékoztató után küldött közleményében a párt megerősítette:

a Momentum nem támogatja az atlétikai vb megrendezését, és teljes mellszélességgel kiáll a Diákváros mellett. Azt viszont az előválasztási kampányban sem lehet elfelejteni, hogy Budapest és a kormány közötti megállapodás felrúgása, az atlétikai vb vétója milyen egyéb következményekkel járhat.

A közleményben arra is kitértek, hogy 2019 végén a kormány és Budapest között kötött megállapodás tartalmaz egy ötvenmilliárd forintos egészségügyi csomagot, amely az Egészséges Budapest Program financiális háttere: ebből a pénzből tudják a kerületek a sokszor akár XIX. századi állapotban lévő orvosi szakrendelőket felújítani, ebből tudnak új eszközöket vásárolni, ez tudja azt lehetővé tenni, hogy az ország lakosságának közel ötödét kitevő Budapesten ne kelljen hónapokat várni egy CT- vagy MRI-vizsgálatra.

(Borítókép:  Fekete-Győr András. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok