Index Vakbarát Hírportál

Önkénteseket vár a honvédség, nem kérik ingyen a szolgálatot

2021. augusztus 30., hétfő 13:15

Mindössze egyetlen napjuk maradt önkéntes katonai szolgálatra jelentkezni azoknak a fiataloknak, akik az idei tanévben valamiért kénytelenek elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán. Pályázni legkésőbb augusztus 31-ig lehet a megyeszékhelyek toborzóirodáiban vagy a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában.

A hivatásos katonákon túl minden nemzet hadereje a felkészült tartalékos erőkön nyugszik, ezért a Magyar Honvédség szeptember közepétől hat hónapos kiképzést indít a fiatalok számára. A Honvédelem.hu tájékoztatása szerint ugyanis napjainkra felnőtt egy olyan generáció, amely már nem rendelkezik közvetlen személyes tapasztalattal a honvédelemmel kapcsolatos feladatokról, és Magyarországnak szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik civil életük mellett támogatják a haderő munkáját, veszélyhelyzetben pedig nem riadnak vissza attól, hogy segítséget nyújtsanak az országnak.

A kettő plusz négy hónapos Önkéntes Katonai Szolgálat teljesítését vállaló jelentkezők átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzésen vehetnek részt, amely az élmény- és tapasztalatszerzés mellett kereseti lehetőséget, megélhetési alternatívát is kínál.

A képzés első két hónapos ciklusában a résztvevők a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegre jogosultak, amely jelenleg bruttó 167 400 forint.

A második, négy hónapos ciklus megkezdése előtt több választási lehetősége lesz a résztvevőnek:

Az önkéntesnek jelentkezők a felsorolt illetményeken kívül élelmezési ellátásban, utazási költségtérítésben, szükség esetén szociális támogatásban is részesülnek, továbbá a katonáknak járó vásárlási kedvezménnyel is élhetnek.

Habár ezúttal az Önkéntes Katonai Szolgálat kiemelten a felsőoktatásban halasztóknak szól, a program nemtől függetlenül minden 18 és 65 év közötti magyar állampolgár előtt nyitva áll.

(Borítókép: A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár katonái az első négy új Leopard 2A4HU típusú harckocsi ünnepélyes átadásán 2020. július 24-én. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

Rovatok