Index Vakbarát Hírportál

Merkely Béla: sokáig elhúzódhat a negyedik hullám

2021. augusztus 30., hétfő 17:00 | aznap frissítve

„A negyedik hullám az oltatlanok hulláma lesz. Az, hogy mennyire lesz erős, az átoltottság és az átfertőzöttség szintjétől függ majd” – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Mandinernek adott interjújában.

A szakértő kiemelte: az emberek többsége már védettséget élvez a vírussal szemben idehaza, de még mindig van „nagyjából hárommillió” ember, aki nagy veszélyben lehet és súlyosan megbetegedhet, ha a delta-variáns újabb hullámot okoz.

Akik nincsenek beoltva, azok nem lehetnek nyugodtak

– fogalmazott Merkely Béla. 

A Semmelweis rektora arra számít, hogy a napi esetszám nem fog drasztikusan megnövekedni, de elérheti az ezer környékét szeptemberben. Ráadásul a nemzetközi példák azt mutatják, hogy az alacsony esetszámnál gyakran időben sokáig elhúzódik a járvány. Hozzátette: a járvány hatását a korlátozások, valamint a maszkhasználat visszavezetése mérsékelheti ugyan, de az igazi megoldást szerinte nem ez, hanem az oltás jelenti.

A rektor arról is beszélt, hogy szerinte a tudományos világ, az orvosok és szakdolgozók helytálltak a világjárvány idején, viszont a közösségi médiában és bizonyos sajtótermékekben olyan hírek is megjelentek, amelyek rengeteg kárt okoztak. 

A kattintásvadász, áltudományos ismeretek megjelenítése sok millió ember életét vette el világszerte, bátran állítom

– fogalmazott, hozzátéve: szerinte a jövőben újabb törvényi szabályozásra lesz szükség, máskülönben nehezebb lesz a járványok legyőzése.

Rovatok