Index Vakbarát Hírportál

Vízi körmenetet rendeznek a Balatonon

2021. szeptember 1., szerda 18:16

Bár az idei balatoni hajózási főidény véget ért, a vízi közlekedés korántsem állt le a tavon. Olyannyira nem, hogy e hét végén például vízi körmenet indul Tihanyból.


Az eucharisztikus hajókörmenet az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaihoz kapcsolódik, és nem előzmény nélküli, hiszen 1938 pünkösd vasárnapján rendeztek először hasonló zarándoklatot a tavon és a tó partján.

Az egykor volt körmenet modern kori mása tehát a mostani, amelyen koncerttel, körmenettel és szentségimádással tisztelegnek az eucharisztikus világesemény előtt szeptember 4-én.

A fővárosi egyházi világeseményt megelőző szombaton Balatonfüred városa, a Tihanyi Bencés Apátság, a Veszprémi Érsekség és a Balatonfüredi Katolikus Plébánia kétnapos rendezvénysorozat keretében idézi fel az egykori balatoni vízi körmenet emlékét.

A menet délután fél 5-kor a Tihanyi Bencés Apátságtól indul Mihályi Jeromos tihanyi perjel vezetésével, majd a Tihanyi Hajóállomásra érkező ünneplők kísérőhajókon követhetik a Siófok katamaránon megtartandó egyórás szentségimádást.

Az Oltáriszentség a résztvevők kíséretében este 6 órakor érkezik meg a balatonfüredi hajóállomásra, ahol az ünneplőket az Opus Énekegyüttes műsora fogadja a Kisfaludy színpadon.

Ezt követően a balatonfüredi Tagore sétányon, a Széchenyi szobornál Udvardy György veszprémi érsek mutat be szentmisét, amely után a szertartás résztvevőit egy fáklyás körmenet vezeti vissza a Kisfaludy színpad szomszédságában berendezett szeretetvendégségre.

(Borítókép: Tihany látképe középen a Bencés Apátság. Fotó: Molnár-Bernáth László / MTVA )

Rovatok