Index Vakbarát Hírportál

Átadták a pécsi orvosi kar 13 milliárd forintos új épületét

2021. szeptember 5., vasárnap 15:27

Átadták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karának (ÁOK) 12 ezer négyzetméteres új oktatási és kutatási épületét. A beruházás a Modern városok programban 13 milliárd forintból valósult meg. Az új épületnek köszönhetően negyven százalékkal bővül az ÁOK oktatási és kutatási területe, az épületet a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel és műszerekkel látták el – adta hírül az MTI.

A PTE 2021 és 2023 között ünnepli az egykori pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre helyezésének centenáriumát, arra emlékezve, hogy száz éve a menekült professzorokkal és diákokkal valami teljesen újat kellett létrehozni.

Az újjáalapítás sikeres volt, hiszen a PTE a dél-dunántúli régió meghatározó szereplőjévé, tisztes múltjával, magas színvonalú oktatói, kutatói és gyógyító munkájával országos jelentőségű intézménnyé vált

– mondta Gulyás Gergely az átadáson. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ennek jelentőségét semmi sem mutatja jobban, mint hogy a PTE Klinikai Központja minden évben 82 ezer fekvőbeteget és több mint 1,6 millió járóbeteget lát el 

40 milliárd forintos éves közfinanszírozással.

A kabinet nevében a miniszter mindazoknak köszönetet mondott, akik részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Kiemelte, hogy a munkát a PTE hallgatói közül több mint kétezren segítették, e mellett teljesítve tanulmányi kötelezettségeiket is.

A magyar kormány továbbra is partnerként tekint a pécsi egyetemre, mert úgy gondolja: Pécsnek csak akkor lehet fényes jövője, ha az egyetemnek is fényes jövője lesz

–  fogalmazott  Gulyás Gergely. 



Decsi István, a PTE kancellárja az átadón azt hangoztatta, hogy a most megvalósult beruházások jelentősen növelik az intézmény versenyképességét, és ez a régió egész gazdaságát kedvezően befolyásolja.

A több mint 12 ezer négyzetméter területű, az alagsorral, pincével együtt ötszintes épület a legmodernebb technológiai újításokkal az eddigieknél is magasabb szintű elméleti és klinikai oktatási környezetet biztosít a hallgatóknak és az oktatóknak, kutatóknak. Az új szárnyban négy nagyelőadó és 34 szemináriumi terem szolgálja az oktatási és tanulási feltételeket, és a legkorszerűbb orvosi csúcstechnológia adja a képzés hátterét.

Rovatok