Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas hiba a Szputnyik után Janssent kérni

2021. szeptember 7., kedd 21:33

Annak ellenére, hogy a harmadik oltás szakmai protokollja szerint a szputnyikosok nem kaphatnak Janssent, vannak, akik mégis beadatják annak érdekében, hogy ők is könnyen utazhassanak. A keleti vakcinával oltottak töretlenül keresik az ehhez hasonló kiskapukat, de a szakemberek egészségügyi okok miatt óva intenek a rendszer kijátszásától.

Mint arról korábban beszámoltunk, Európában elsőként Magyarország tette lehetővé a harmadik oltást, amelynek felvételére augusztus 1-je óta van lehetőség.

Szintén írtunk már arról, hogy a keleti vakcinával oltottak számára az utazás nem könnyű, ugyanis számos ország csak az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinával oltott állampolgárokat engedi be, vagyis azoktól, akik Szputnyikot vagy Sinopharmot kaptak, a legtöbb helyen továbbra is tesztet kérnek. A harmadik oltás lehetőségével viszont felcsillant a remény, hogy az utazás számukra is könnyebbé válhat, de hiába. Zöld utat ugyanis csak azok kaphatnak, akik két nyugati vakcinát kaptak, vagyis még egy negyedik oltás is kellene a szabad mozgáshoz.

Csupán egyetlen kiskapu van, de ezzel a lehetőséggel is csak a kínai vakcinával oltottak élhetnek. Ők ugyanis kérhetnek harmadik oltásként Janssent, ami egydózisú vakcinaként egy oltás után is teljes védelmet nyújt, az uniós beutazási szabályok pedig ezzel összhangban készültek el. A harmadik oltás szakmai protokollja szerint a szputnyikosok viszont nem kérhetnek Janssent, ami azt jelenti, hogy az utazás számukra továbbra is nehézkes marad.

Az emlékeztető oltásokat a következőképpen lehet kombinálni:

Ennek ellenére lapunk információi szerint vannak olyan, szputnyikkal oltott állampolgárok, akik a szakmai ajánlások ellenére is beadatták a Janssent harmadik oltásként – történt ehhez hasonló többek közt Győrben is –, illetve a napokban több olvasó is jelezte lapunknak, hogy az utazásból fakadó nehézségeket így szeretnék orvosolni.

A témában megkerestük Falus András immunológust, aki elmondta, hogy ezt a két vakcinát nagyon nem érdemes keverni.

Mind a Szputnyik, mind a Janssen vektorvakcina, ráadásul mindkettő ugyanazt az adenovírust tartalmazza. Ez azt jelenti, hogy a két adag orosz oltóanyag által keletkezett immunválasz semlegesíti a harmadikként beadott Janssent, vagyis ez a kombináció kifejezetten hátráltatja a védelem kialakulását. Semmiképp sem ajánlom, komoly gondokhoz vezethet

– jelentette ki lapunknak Falus András immunológus, akadémikus.

A szakember szerint a szputnyikosok számára hosszú távon a két mRNS-alapú vakcina – a Pfizer vagy a Moderna – valamelyike lehet a megoldás. Mint mondja, lehetséges, hogy vannak olyan háziorvosok, akik kérésre már most is adnak negyedik oltást a pácienseknek.

„Baj nem lehet belőle, de ha valakinek magas az ellenanyagszintje, akkor alapvetően harmadik és negyedik oltásra sincs szükség” – tette hozzá Falus András, aki korábban Balkányi László orvosi tudásmérnökkel, Ferenci Tamás klinikai biostatisztikussal, Rékassy Balázs egészségügyi menedzserrel, Sarkadi Balázs kutatóorvossal, akadémikussal, valamint Weltner János orvossal együtt megfogalmazott egy szakmai ajánlást a harmadik oltásra vonatkozóan.

E szerint először is meg kell vizsgálni a kockázati tényezőket:

„Kis” kockázatúnak számítunk, ha ezek egyike sem áll fenn, és „nagy” kockázatúnak, ha bármelyik fennáll.

Szintén meg kell vizsgálni, hogy milyen típusú vakcinával történt az alapimmunizáció:

A táblázatból jól látszik, hogy az oltás elsősorban azoknak fontos, akik valamilyen oknál fogva nagy kockázatnak vannak kitéve. Ez a kockázat lehet egy betegség, a magas életkor vagy a nagy kitettség a fertőzésnek. „Ha ezek valamelyike teljesül, és az illető ráadásul Sinopharm-vakcinát kapott, akkor mindenképp érdemes felvenni a harmadik oltást” – jelentette ki Falus András immunológus.

A kormány döntése értelmében ugyanakkor bárki felveheti az emlékeztető oltást, a fent említett szakmai ajánlás kidolgozói viszont úgy vélik, hogy az ilyen típusú, általános újraoltási kampány hozzájárulhat ahhoz, hogy a lakosság belefáradjon az egész oltási programba. Mindez csökkentheti a későbbi oltási hajlandóságot abban az időszakban, amikor valóban szükség lenne újabb oltásra, például egy új mutáció megjelenésekor.

(Borítókép: Egy nőt beoltanak az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina második adagjával a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, Székesfehérváron 2021. május 3-án. Fotó:  Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok